Az Újpestet is legyűrte a Paks, továbbra is vezeti a tabellát

Vágólapra másolva!
2023.12.03. 12:37
A labdarúgó NB I 15. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a Paks 2–1-re győzött az Újpest otthonában, így megtartotta vezető helyét a tabellán.


Továbbra is az élen a Paks (Fotó: Koncz Márton) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Továbbra is az élen a Paks (Fotó: Koncz Márton) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

ÚJPEST FC–PAKSI FC 1–2 (Varga B. 25., ill. Könyves 23. – 11-esből, Hahn 63.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 3078 néző. Vezette: Berke

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

ÖT FORDULÓVAL KORÁBBAN a bajnokság rangadójaként beszélhettek volna a szurkolók erről a mérkőzésről, hiszen akkor az Újpest még a harmadik helyen állt, egyetlen ponttal lemaradva a második Pakstól, ám azóta gyökeresen megváltozott a helyzet. Az addig tíz mérkőzésen csak két vereséget szenvedő lila-fehér együttes zsinórban négyszer is pont nélkül maradt, és a vasárnapi találkozót már csak kilencedikként várta, a Paks ugyanakkor hét pontot gyűjtött az utolsó négy fellépésén és listavezetőként érkezett a Szusza Ferenc Stadionba. Újpesten ekkor még mindenki abban bízott, megszakad a csapat rossz sorozata – nem így lett. „Engem ide kötött minden, a gyermekkor, a barátok, az újpesti utcák és a Megyeri úti stadion” – idézték az újpesti ultrák a klub legendás labdarúgóját, Szusza Ferencet, aki száz évvel ezelőtt, 1923. december 1-jén született.

Az első nagy lehetőséget Csoboth Kevin kiugrása jelentette, azonban a játékrész felénél sem járt még a találkozó, amikor a Paks jutott büntetőhöz és Könyves Norbert nem is hibázta el a lehetőséget.

„Nehéz mérkőzésre számítottunk, és az is lett belőle – mondta a lefújást követően a paksiak ötszörös válogatott támadója. – Egy góllal többet szereztünk riválisunknál, megszereztük a három pontot, ami nagyon fontos volt számunkra. Nyilván örülök a gólomnak, de még jobban örülnék, ha utána a nagy helyzetemet is gólra váltottam volna. Amikor a játékvezető befújta a tizenegyest, egyértelmű volt, én állok a labda mögé, örülök, hogy nem hibáztam. Aki ismer, tudja, nem szoktam szimulálni, nem véletlenül estem el az első játékrész hajrájában a tizenhatoson belül, a hazaiak védője megrántott, és belém is rúgott, azért a játékhelyzetért is járt volna a büntető. Van még két mérkőzés ebben az évben, most a soron következőre koncentrálunk és nyilván örülünk annak, hogy jó pozícióban vagyunk.”

A vezetés megszerzése után sokáig nem örülhettek a paksiak, Varga Balázs remek fejesével egyenlített a házigazda, és bizony, voltak is lehetőségei a fordításra. A szünetre döntetlen állással mentek el a csapatok, majd a második félidő egy óriási Peter Ambrose helyzettel indult és miután kimaradt, onnantól a hazaiak játéka gyakorlatilag értékelhetetlenné vált. Egy szöglet után a korábbi gólkirály Hahn János már a Paksot juttatta előnyhöz, amely a mérkőzés végéig kitartott.

„Nem volt szép meccs, inkább brusztolós, sok hibát elkövettünk, a technikai megoldásaink sokszor nem jól sikerültek – értékelt a meccset követően Hahn János. – Döntetlenre hajazó bajnokit játszottunk, de talán kicsit jobban megérdemeltük a három pontot. A második félidőben volt három-négy nagyon komoly helyzetünk, többek között nekem is. A gólom? Többször előfordult már, hogy szögletnél a rövid saroknál valaki közülünk megcsúsztatja a labdát, örülök, hogy sikerült jó ütemben berobbannom és gólt szereznem. Utána volt még két komoly lehetőségem, az egyiknél a kapufa segítségével védett a hazaiak kapusa, majd Papp Kristóf beadásánál erősebben kellett volna meglőnöm a labdát. Próbálok edzéseken és mérkőzéseken egyaránt bizonyítani, adós vagyok a gólokkal és játékban is van miben előre lépni, de érzem, bíznak bennem, a csapat szereplése pedig mindenért kárpótol. Hogy a második helynél már nem telelünk rosszabb pozícióban? Amikor elkezdünk Pakson helyezésről, pontokról beszélni, az nem jó ómen, így maradjunk annyiban, jövő héten játszunk egy nagyon jó meccset hazai pályán a Ferencvárossal.”

Az Újpest így sorozatban az ötödik bajnokiján is pont nélkül maradt, a szurkolók joggal voltak elégedetlenek, nagy kérdés, hogy ebből a gödörből mikor jön ki a lila-fehér együttes. És persze az is felvetődik ilyenkor, a vezetőedzőnek, Nebojsa Vignjevicsnek mennyire biztos az állása... 1–2

MESSZE MÉG A VÉGE... – KÖNYVES 34 ÉVESEN ELŐSZÖR HARCOLHAT NB I-ES ARANYÉRT

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NB I, 2023–2024, 15. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
December 2., szombat
Kecskeméti TE–MTK Budapest 1–2Kecskemét,Széktói StadionRúsz Márton1824
Fehérvár–Puskás Akadémia 3–1Székesfehérvár,Sóstói StadionBognár Tamás2172
Kisvárda–Debreceni VSC 0–0Kisvárda,Várkerti StadionPintér Csaba2050
December 3., vasárnap
Újpest–Paks 1–2
Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs3078
15.15:Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv:M4 Sport)Miskolc,DVTK ArénaVad II István
17.45:Ferencváros–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama ArénaKáprály Mihály
AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 15 9 4 2 29–16 +13 31
2. Ferencvárosi TC 13 8 2 3 35–16 +19 26
3. Fehérvár FC 15 7 3 5 31–24 +7 24
4. Debreceni VSC 15 7 3 5 23–19 +4 24
5. Puskás Akadémia 15 6 6 3 24–20 +4 24
6. MTK Budapest 15 6 3 6 16–24 –8 21
7. Diósgyőri VTK 14 6 2 6 21–21 0 20
8. Kecskeméti TE 15 6 2 7 24–25 –1 20
9. Újpest FC 15 6 2 7 23–30 –7 20
10. Mezőkövesd 13 4 1 8 17–22 –5 13
11. Kisvárda 15 3 2 10 14–25 –11 11
12. Zalaegerszegi TE 14 3 2 9 17–32 –15 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik