Az utolsó pillanatokban mentett pontot a Soroksár a feljutásért harcoló Vasas ellen

BENDE BENCE GÁBORBENDE BENCE GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.12.03. 12:50
null
Kemény harcot láthattunk a két fővárosi csapat összecsapásán (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB II 17. fordulójában a középmezőnyben vitézkedő Soroksár a 90. percben szerzett góljának köszönhetően 1–1-es döntetlent játszott a tabella harmadik helyén álló Vasas ellen.

LABDARÚGÓ NB II
17. FORDULÓ
SOROKSÁR SC–VASAS FC
1–1 (0–1)
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 450 néző. Vezette: Nagy Róbert (Aradi József, Punyi Gyula)
SOROKSÁR:
Mergl – Kaján (Korozmán, 62.), Króner, Kékesi, Vincze Á. – Vass Á., Németh E. – Vogyicska Balázs (Dragóner F., 62.), Hajdú R. – Katona M. – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
VASAS: Jova L. – Hidi M. S., Otigba, Baráth B. – Pávkovics, Urblík J. (Deutsch L., 85.), Berecz Zs. (Vida M., 88.), Bakti – Radó, Novothny, Tóth M. (Holender, szünetben). Vezetőedző: Desits Szilárd
Gólszerző:
Lovrencsics B. (90.), ill. Urblík J. (26.)
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter
: – Talán a legutóbbi győzelme után lebecsült minket a Vasas. A második félidő alapján rászolgáltunk a döntetlenre. Sőt, ha kis szerencsénk van, nyerhettünk volna. Mindig azt mondom a játékosaimnak, ne legyenek kishitűek, bízzanak magukban, s meglesz az eredménye.
Desits Szilárd: – Megvoltak a lehetőségeink az első félidőben, illetve közvetlenül a szünet után is, de megint nem tudtuk lezárni a meccset, és ez két pontunkba került.

ÖSSZEFOGLALÓ

Nem várt könnyű feladat a Soroksárra, hiszen az előző fordulóban 6–0-s diadalt arató, legutóbbi hat meccséből ötöt megnyerő, a tabellán harmadik helyet elfoglaló Vasast látta vendégül. Ahogy arra talán számítani lehetett, az angyalföldiek birtokolták többet a labdát, majd a 26. percben megszerezték a vezetést. Urblík József gondolt egyet, és célba vette a hazaiak kapuját kb. 25 méterről, a labda ugyan nem ment igazán szélre, ám Mergl Szabolcs így sem tudta hárítani a löketet. Nem sokkal később Baráth Botond növelhette volna kettőre a vendégek előnyét, veszélyes fejesét követően azonban a labda a kapu fölött hagyta el a játékteret.

A második félidőt intenzívebben kezdte a Vasas, a csereként beálló Holender Filip közeli lövését azonban bravúrral hárította Mergl. Kezdett ébredezni a Soroksár, de csak apróbb helyzetekig jutott. Az egyik legnagyobb lehetőségük a 72. percben adódott a hazaiaknak, Korozmán Kevin sarkazásánál mentett bravúrral a korábban a XXIII. kerületben is védő Jova Levente. A soroksáriak a hajrában is mindent megtettek az egyenlítés érdekében, és a 90. percben megtört a jég. Króner Martin előreívelésére Lovrencsics Balázs csapott le, aki a kimozduló Jova mellett elgurította a labdát, megmentve egy pontot a soroksáriaknak. 1–1

17. FORDULÓ
December 3., vasárnap
Soroksár–Vasas 1–1
Budafok–Kazincbarcika 2–0
Siófok–Mosonmagyaróvár 1–3
ETO FC Győr–Ajka 1–0
Tiszakécske–Csákvár 1–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–PMFC 1–0
Szombathelyi Haladás–Gyirmót FC Győr 1–1
Budapest Honvéd–BVSC Zugló 1–1
December 4., hétfő
18.00:Nyíregyháza–Kozármisleny

AZ ÁLLÁS
1. ETO FC Győr17122337–21+1638
2. Nyíregyháza Spartacus16114134–13+2137
3. Vasas FC1795342–19+2332
4. Kozármisleny1694333–16+1731
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1779118–13+530
6. Kazincbarcika1758420–18+223
7. Gyirmót FC Győr1758423–22+123
8. Budafoki MTE1764718–20–222
9. FC Csákvár1764718–22–422
10. Pécsi MFC175756–10–422
11. Soroksár SC1756617–18–121
12. Budapest Honvéd1756618–20–221
13. Szombathelyi Haladás1747622–27–519
14. BVSC Zugló1745812–23–1117
15. Tiszakécske1737717–21–416
16. BFC Siófok17341013–31–1813
17. FC Ajka17321210–22–1211
18. Mosonmagyaróvár17241115–37–2210

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: Véget ért a találkozó! Köszönjük megtisztelő figyelmüket.

A gólt szerző Lovrencsics Balázs óriásit küzdött a mai találkozón (Fotó: Földi Imre)
A gólt szerző Lovrencsics Balázs óriásit küzdött a mai találkozón (Fotó: Földi Imre)

90. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Kiegyenlített a Soroksár! Króner ívelte fel a labdát, amire Lovrencsics csapott le, és estében még el tudta gurítani a labdát a kicsit későn kimozduló Jova mellett. 1–1

88. perc: Újabb csere vendégoldalon. A csapatkapitány Berecz helyére Vida érkezett.

85. perc: A gólszerző Urblík helyét Deutsch vette át.

83. perc: Németh lövése középre tartott Jova ugyan fogni nem tudta, de könnyedén öklözte ki.

81. perc: Hajdú cselezett kifelé, majd bődületes erővel próbálta bevenni a vendégek kapuját, kísérlete azonban jócskán fölé szállt.

72. perc: Lovrencsics futott el remekül a jobb szélen, és gurította középre a labdát, Korozmán egy remek sarkazó mozdulattal próbálta átverni Jovát, aki azonban kiválóan zárta a szöget, és megőrizte csapatának az egygólos előnyt.

A második félidő is hatalmas küzdelmet hozott (Fotó: Földi Imre)
A második félidő is hatalmas küzdelmet hozott (Fotó: Földi Imre)

62. perc: Kettős csere a Soroksárnál: Vogyicska és Kaján hagyta el a pályát, helyükre Dragóner és Korozmán érkezett.

57. perc: Támadásban a Soroksár! Ezúttal Lovrencsics tüzelt félfordulatból, lövése azonban elkerülte a jobb alsó sarkot.

Nem kímélte egymást a két fővárosi csapat (Fotó: Földi Imre)
Nem kímélte egymást a két fővárosi csapat (Fotó: Földi Imre)

56. perc: Vogyicska kisodródott helyzetből vette célba a kapu rövid oldalát, Jova tolta szögletre a labdát.

54. perc: Hajdú távoli lövése könnyedén védte Jova. Ez volt a hazaiak első kaput eltaláló lövése.

Bakti Balázzsal meggyűlt a bajuk a soroksári játékosoknak (Fotó: Földi Imre)
Bakti Balázzsal meggyűlt a bajuk a soroksári játékosoknak (Fotó: Földi Imre)

50. perc: Holender kishíján kettőre növelte a vendégelőnyt, Mergl azonban egy remek reflexmozdulattal megakadályozta a csereként beálló támadóközeli kísérletét.

46. perc:Kezdetét vette a második játékrész.

46. perc: Szünetben cserélt a Vasas. A sárga lapos Tóth helyére Holender érkezett a pályára.

A Vasas az első félidőben többet birtokolta a labdát (Fotó: Földi Imre)
A Vasas az első félidőben többet birtokolta a labdát (Fotó: Földi Imre)

45. perc: Nem hosszabbított a játékvezető, véget ért az első félidő.

32. perc: Radó vette célba a rövidet, Mergl most azonban a helyén volt. A szögletet követően Baráth fejelt kapura, kísérlete azonban fölé szállt.

26. perc: GÓÓÓÓÓÓÓL! Vezet a Vasas! Remek labdajáratást követően Urblík szánta el magát lövésre a kaputól kb. 25 méterről, kísérlete ugyan középre tartott, de olyan erő volt a löketében, hogy Mergl nem tudott hárítani. 0–1

Urblík találatával szerzett vezetést a Vasas (Fotó: Földi Imre)
Urblík találatával szerzett vezetést a Vasas (Fotó: Földi Imre)

23. perc: Urblík lecsúszott lövését követően Novothny vette célba a kaput, a hazai védők azonban blokkolták a kísérletet.

18. perc: Tóth bólintotta középre a labdát Pávkovicsnak, aki át is fejelte a labdát a kimozduló Mergl fölött, Katona azonban a gólvonalról szögletre mentette a labdát.

14. perc: Urblík ugratta ki remek ütemben Tóthot, Mergl azonban olvasta a játékot, és tisztázott a tizenhatos vonalánál.

10. perc: Tóth Milán keményen lépett oda Katonának, a Vasas játékosáé a meccs első sárga lapja.

4. perc: A meccs első kapuralövése Berecz nevéhez fűződött, lövését azonban könnyedén fogta Jova.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés! A labdát a fekete mezben játszó Soroksár indította útjára, a Vasas tiszta fehér szerelésében lépett pályára.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a bajnokságban hazai pályán öt meccse nyeretlen Soroksár az öt találkozó óta veretlen, legutóbb az ETO-t 6–0-ra kiütő Vasas ellen.

ELŐZMÉNYEK

A két csapat különböző hangulatban várhatta a vasárnap kora délutáni mérkőzést. A Soroksár az előző héten öt veretlen mérkőzést (két győzelem, három döntetlen) követően utazott Kazincbarcikára. A vendéglátók már a hetedik percben megszerezték a vezetést, a fővárosiak azonban két perccel később kiegyenlítettek. Ezt követően Pinte Patrik kétszer is megrezegtette Mergl Szabolcs hálóját, véget vetve ezzel Lipcsei Péterék ötmeccses veretlenségi sorozatának.

Igazi rangadót játszott a Vasas hétfőn, hiszen az előző fordulót megelőzően éllovas ETO FC Győrt fogadta az Illovszky Rudolf Stadionban. A mérkőzés nem várt angyalföldi fölényt hozott, melyet követően a vendéglátók 6–0-ra kiütötték a Rába-partiakat, és ezzel négy pontra megközelítették közvetlen riválisukat. A XIII. kerületiek egyébként nem csak az előbb említett meccsen remekeltek, ugyanis az előző hat találkozójukon a megszerezhető 18-ból 16 pontot begyűjtöttek, legyőzve többek között 3–0-ra a mostani listavezető Nyíregyházát vagy az ősi rivális Budapest Honvédot.

A Vasas és a Soroksár legutóbb a 2021–22-es Merkantil Bank kiírásában találkozott egymással tétmérkőzésen. 2021 decemberében a Szamosi Mihály Sporttelepen 2–1-es vendégsiker született, míg 2022 májusában, a szezon záró fordulójában egy rendkívül fordulatos meccsen 3–3-as döntetlent játszottak a felek Angyalföldön.

Az előbb említett találkozón a sárga-feketék már a 18. percben háromgólos előnyre tettek szert, ám az akkor már bajnokként pályára lépő hazai együttes nem adta fel a harcot, és egy pontot otthon tartott. Egy hasonlóan fordulatos, gólgazdag mérkőzéssel most is kiegyeznénk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik