A Jobbik minél előbb megkezdené a korrupciógyanús Lánchíd-beruházás vizsgálatát

KOVÁCS Pál; BRENNER Koloman
Budapest, 2021. október 4. Brenner Koloman, a Jobbik képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. október 4-én. Előtérben Kovács Pál, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlésbe képviselőket delegáló pártok bármelyikétől felelőtlenség lenne, ha nem támogatnák a korrupciógyanús Lánchíd-felújítás kivizsgálását – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Brenner Koloman, aki még a héten munkához látna. A Jobbik főpolgármester-jelöltjének múlt heti felhívását még inkább időszerűvé teszi, hogy hétfői sajtóhírek szerint a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. két év alatt 1,4 milliárd forintot utalhatott a számlagyáras Vig Mór cégének.
Vágólapra másolva!

"Szeretném, ha még ezen a héten érdemi választ kapnék a Fővárosi Közgyűlés képviselőitől arra, hogy támogatják-e javaslatomat egy vizsgálóbizottság felállításáról a Lánchíd-felújítást övező korrupciógyanús körülmények feltárására" – jelentette ki a lapnak Brenner Koloman.

A Jobbik főpolgármester-jelöltje „érdekes kérdésnek" nevezte, ha valamelyik párt képviselője nem lenne hajlandó részt venni a bizottság munkájában.

"Mivel jelenleg zajlik a nyomozás, ilyen helyzetben nem lehet titkolnivalója egy felelősségteljes politikai tábornak. Szerintem az együttműködés mindannyiunk érdeke, hiszen különösen fontos lenne kideríteni, hogy a budapesti polgárok pénzéből 1,4 milliárd forint valóban egy számlagyárhoz jutott-e a hídfelújítás kapcsán. Tisztázni lehetne, hogy erről ki tudott és milyen döntések születtek a háttérben" – fejtette ki Brenner.

Hozzátette, hogy

a bizottság ugyancsak vizsgálná Karácsony Gergely adománygyűjtő ládikáinak ügyét, valamint a rejtélyes visszalépését is Márki-Zay Péter javára a 2021-es baloldali előválasztáson,

hiszen a főpolgármester még nem adott hiteles választ ezekre a kérdésekre.

"Ráadásul Karácsony Gergely jogi főtanácsadójánál, Tordai Csabánál is nemrégiben tartottak házkutatást, ahogy a a főpolgármester mozgalmának jogi képviselőjénél, Perjés Gábornál is" – mondta a jobbikos politikus, aki szerint a vizsgálóbizottság ezekben az ügyekben is igyekezne megállapítani a politikai felelősséget.

Brenner Koloman, a Jobbik képviselője Forrás: MTI/Kovács Attila

Arra a kérdésre, nem tart-e attól, hogy Karácsony esetleg hátráltatni igyekezne a grémium munkáját, Brenner Koloman azt felelte, hogy a főpolgármester minden bizonnyal nem lesz tagja a bizottságnak, amely reményei szerint mindenféle befolyástól mentesen lesz képes működni.

Mint mondta, a vizsgálódáshoz a bűnüldöző szervektől is kikérnek különböző dokumentumokat.

A Magyar Nemzet felvetésére jelezte, tisztában van azzal, hogy a nyomozás sikerét veszélyeztető iratokat nem kapja majd meg a testület.

Arra a kérdésre, hogy a várhatóan baloldali többségű vizsgálóbizottság valóban érdekelt lesz-e a korrupciógyanús ügyek tisztázásában, vagy inkább a történtek elkenésére törekedik, azt válaszolta, bízik a sajtó és a politika ellenőrző funkciójában.

Az atv.hu hétfőn számolt be a számlagyáras Vig Mór cége és a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. közti bűncselekménygyanús pénzmozgásokról.

Mint írták, két év alatt – 2020 novembere és 2022 júliusa között – az A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalhatott a praxisától eltiltott ügyvéd cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek.

Ezt követően ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára.

Az atv.hu úgy értesült: a gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amikor az A-HÍD Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.

A több százmilliós forintos számlagyárat működtető Vig Mórt – aki az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére – tavaly november végén tartóztatták le, és többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsították meg.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összesen 33 fővárosi helyszínre szállt ki – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve –, majd dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint rengeteg készpénzt foglaltak le.