Szijjártó Péter: Magyarország nem hajlandó vállalni az ukrajnai fegyverszállítás semmilyen pénzügyi terhét

Vágólapra másolva!
Magyarország továbbra sem fog részt venni az ukrajnai fegyverszállításban, ugyanakkor nem is gátolja meg, hogy más európai uniós tagállamok így tegyenek, de a kormány ennek semmilyen pénzügyi terhét nem hajlandó vállalni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanács ülését követő sajtóértekezletén elmondta, hogy az ülésen elsőként az ukrajnai helyzet volt napirenden, amelynek tárgyalása során kiderült, hogy

A miniszter kitért arra is, hogy a tagországok még mindig nem hajlandók hátrahagyni "az eddigi kudarcos stratégiát", annak ellenére sem, hogy az elmúlt hetek is bizonyították annak elhibázottságát.

- emelte ki.

Kiábrándítónak nevezte az Európai Külügyi Szolgálat részéről beterjesztett új javaslatot, amelynek alapján idénre

ötmilliárd eurós keretet állítanának fel az Európai Békekereten belül a fegyverszállításra Ukrajnának,

majd ezt évről évre hosszabbíthatnák.

Szíjjártó Péter úgy fogalmazott: ez egy fokkal lágyabb korábbi javaslatnál, de a gondolatvilág nem változott, és a közösség ezzel is megerősítené, hogy hosszú távra elköteleződött a háború mellett. Hozzátette: a szóban forgó javaslat értelmében hazánkra 23 milliárd forint értékű befizetés jutna.

- mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ugyanakkor a kormány nem tudja és nem is akarja megakadályozni a többi tagállamot abban, hogy fegyvert szállítsanak, ez ügyben a saját választópolgáraik felé kell majd elszámolniuk.

- fogalmazott.

- tette hozzá.

- emelte ki a miniszter, hozzátéve: ezen javaslatok helyett az EU-nak inkább meg kellene nyitnia a kommunikációs csatornákat, és el kellene érnie a tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését a felek között.

- mondta.

A miniszter végül arról is beszámolt, hogy szóba került egy tizenharmadik szankciós csomag elfogadása is Oroszországgal szemben, miközben az eddigi korlátozások is főleg Európának ártottak, és nem is vittek közelebb a helyzet rendezéséhez.

- mondta, hozzátéve: óva intette kollégáit attól, hogy a nukleáris iparra is megpróbálják kiterjeszteni a szankciókat, ugyanis Magyarország semmiféle ilyen lépést nem fog támogatni.
Ennek kapcsán rámutatott: tavaly Oroszország vált az Egyesült Államok első számú uránbeszállítójává, a hírek több mint egymilliárd dollárról szólnak.