szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Alaszkában már működik az újfajta Starlink-szolgáltatás, melyet elsősorban az ilyen távoli helyszíneken működő internetszolgáltatóknak ajánl a SpaceX.

A SpaceX által működtetett Starlink a világ egyik legelterjedtebb műholdas internetszolgáltatása – a használatához csak egy parabolából és egyéb szükséges eszközökből álló szettre van szükség (valamint egy előfizetésre és persze áramra), és máris lehet böngészni wifin keresztül. Ráadásul hamarosan már közvetlenül is lehet majd kapcsolódni a műholdakra, egy közönséges okostelefonnal.

Az így nyert sebesség, bár többnyire nem vetekszik az otthoni internetével, de bőven elég szinte bármire. A SpaceX azonban nem áll meg a legfeljebb néhány száz megabites sebességnél, és az optikai megoldások sebességét is elérhetővé tenné az űrből – igaz, horribilis áron, és nem közvetlenül a felhasználókat célozva.

A cég a napokban jelentette be a Community Gateways nevű új programját, amely akár 10 Gbit/s sebességet is kínál, mindkét irányba – a késleltetés pedig 99 ezredmásodperc alá is bekúszhat, derül ki a BGR cikkéből.

Internet otthonra az űrből: komoly versenytársat kap az Elon Musk-féle Starlink, beszáll az Amazon

Egy új üzemmel erősít rá a műholdasinternet-projektjére az Amazon, amely jövőre indíthatja el szolgáltatását.

Ha önnek is megtetszett, hogy a Föld szinte bármely pontján letölthet egy 4K-s filmet pár másodperc alatt, jöjjön a rossz hír: 1,25 millió dolláros egyszeri költsége van a szükséges berendezéseknek, és azok telepítésének. Ez körülbelül 437 millió forintot jelent, és akkor a 75 ezer dolláros havidíjról nem is esett szó – ez még nagyjából 26 millió forinttal dobja meg a költségeket, minden hónapban.

A Community Gateway működése.
SpaceX

Ebből már talán sejthető, hogy nem az átlag felhasználó a célközönség, legalábbis nem közvetlenül. A SpaceX inkább azoknak az internetszolgáltatóknak ajánlja a szolgáltatást, akik távoli helyen biztosítanak internetet az ügyfeleknek. Ilyen helyszíneken ugyanis egy ilyen megoldás még így is olcsóbb és egyszerűbb lehet, mint több száz, vagy akár ezer kilométerre elhúzni az optikai hálózatot.

A partnerek már jelentkezhetnek, de egy helyszínen már működik is az újdonság: Alaszkában. A helyszínen a cég szerint megvalósult a 10 gigabites le- és feltöltés, és a rendelkezésre állás is 99 százalékos. Ezek a képességek több ezer ügyfél kiszolgálását is lehetővé teszik, ami fontos lépés lehet afelé, hogy tényleg a világ bármely pontján elérhető legyen a jó minőségű internetszolgáltatás.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.