DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

Miért ütközik ennyi helyen az F1 és a WEC versenynaptára?

Egyre többen teszik fel ezt a kérdést, és egyre nagyobb hangsúlyt kap azzal, hogy a WEC népszerűsége rohamosan növekszik.

Több ponton is ütközik 2024-ben az F1 és a WEC versenynaptára, ez pedig kezd egyre nagyobb problémává válni azzal, hogy az endurance-világbajnokság népszerűsége rohamosan növekszik – érkeznek a gyártók (a csúcskategóriában idén a Toyota, a Ferrari, a Porsche, a Cadillac, a Peugeot, a Lamborghini, az Alpine és az Isotta Fraschini is indul, olyan neveket nézhetünk a megszokott sztárok mellett, mint Robert Kubica, Nyck de Vries vagy éppen Mick Schumacher), eljött a széria új aranykora, aminek a 2023-as szezon tökéletesen meg is ágyazott.

A naptárak ütközése miatt azonban a szurkolóknak sokszor választaniuk kell: idén öt olyan hétvége is lesz, amikor egyszerre rendeznek F1-es és WEC-futamot úgy, hogy a sportautózás csúcskategóriájában összesen nyolc futam lesz ebben a szezonban.

Ez a nyolc egyébként már így is több a tavalyi hétnél, ott is növekszik a versenynaptár mérete, míg az F1 megpróbálkozik a rekorddöntéssel és 24 hétvégét tervezett be idénre.

wec-porsche-penske



A felhördülést azonban igyekezett elcsitítani a WEC-ben érdekelt (és az F1-gyel továbbra is szemező? – részletek itt) Porsche sportigazgatója, Thomas Laudenbach.

„Nyilván szeretném, hogy ne legyenek egy időben a versenyeink az F1-es futamokkal. De abban nem vagyok biztos, hogy ezt meg tudjuk-e valósítani. Szerintem most annak az eredményét látjuk, hogy minden szériában gyarapodnak a versenyek” – mondta a Motorsport-Totalnak.

„Azt viszont kiemelném, hogy kritizálni könnyű. Rengeteg korlátba ütközik az, aki versenynaptárat állít össze, például hogy mikor van szabad időpont egyes pályákon. Szóval én nem akarok kritizálni senkit, mert csak akkor teszek ilyet, ha meg vagyok győződve arról, hogy tudnám jobban csinálni. Szóval én nem panaszkodok a naptár miatt. Biztos, hogy az érintettek a legjobbjukat próbálják hozni.”

Az idei öt ütközés a következő lesz: a Kínai Nagydíj ideje alatt versenyez majd a WEC Imolában, az F1-es Olasz Nagydíj idején Austinba, az Azerbajdzsáni Nagydíj alatt Fujiba látogat az endurance-vb, míg a Sao Pauló-i Nagydíjjal egy időben rendezik majd meg a sportautós sorozat bahreini szezonzáróját.

Hogy hogyan néz ki a 2024-es versenynaptár a főbb szériákban, beleértve az F1-et, a WEC-et, de minden más fontos, nagy nemzetközi sorozatot, az ezen a linken megtekinthető!

Az F1-es versenynaptár érdekességeit pedig egy videóban összegeztük a YouTube-csatornánkon:

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: