Hogy mi lesz majd 3023-ban, azt nem tudhatjuk. Talán már emberek sem fognak élni a bolygónkon. Azonban Jonathon Keats kísérleti filozófus, az Arizonai Egyetem Képzőművészeti Főiskolájának kutatója ennél optimistább, és úgy gondolta, folyamatosan érdemes megörökíteni addig egy adott táj változásait egy speciális fényképezőgéppel, amit millenniumi fényképezőgépnek (Millennium Camera) nevezett el.

Keats és a Tumamoc Hill-i Sivatagi Laboratórium kutatócsoportja egy Star Pass környéke felett nyugatra néző pad mellé helyezte el a kamerát, és magyarázó táblát tett mellé. „A pad megpihenésre szolgál egy túra során, a kameránk pedig arra ösztönözi a kirándulókat, hogy képzeljék el, mit hoz a jövő" – idézi az egyetem friss cikke az ötletgazdát. Lehet, hogy pont az esetlegesen borús kilátások fogják arra ösztönözni az embereket, hogy cselekedjenek a jövő alakítása érdekében – tette még hozzá Keats.

Arizonai Egyetem/Christopher Richards

Ha most valaki azt gondolja, hogy mindehhez csúcstechnológiás kamerafelszerelésre volt szükség, az óriásit téved. A digitális fényképezést például nem tartották praktikusnak, kizárták a film használatát, mert az túl gyorsan tönkremegy, ráadásul mindig megvan az esély arra, hogy sok száz év múlva a társadalom egy másik sötét korszakba tér vissza, fotokémiai feldolgozási ismeretek nélkül.

Éppen ezért a gép tulajdonképpen olyan, mint a legelső feltalált kameratípus, egy lyukkamera. Olyan egyszerű, hogy mechanikailag elvileg semmi sem hibásodhat meg rajta. A tartósság miatt vékony, 24 karátos aranylemezből áll, és egy rézhenger van az egyik végén apró lyukkal. A henger hátulján fényérzékeny felület van bevonva vékony rétegben erős szerves alapú olajfestékkel, rózsafesték pigmenttel.

Arizonai Egyetem/Christopher Richards

Keats elmélet szerint a kis fényexpozíció a képen látható tárgyak fényességétől függően lassan, különböző mértékben halványítja a pigmentet (a hegyek lassabban fakulnak, mint az égbolt stb.). Az állandóbb tárgyak, mint például maga a táj, tisztábbak/élesebbek lesznek a végső képen, mint a mozgó vagy megváltozott dolgok. A kutató erre egy példát is említ.

„Vegyünk egy igazán drámai esetet, amikor 500 év múlva már egyáltalán nem lesznek itt házak. Akkor a hegyek tiszták, élesek és átlátszatlanok lesznek, a ház pedig kísérteties lesz. Minden változás egyetlen képre kerül, amely rétegről rétegre rekonstruálható a végső kép értelmezése szempontjából, feltételezve persze, hogy meglesz még a kamera, és lesz valaki, aki megnézi a képet. Bizonyos értelemben ez egy film a teljes időszakról, ezer évről, de egyetlen képkockába tömörítve.” A 31. század lakója tehát nem egy előtte-utána képet lát, nem azt, amit ma időzített fotózásnak neveznénk, hanem egy évezredes változást ábrázoló felvételt.

További hasonló kamerákat telepítettek már az Arizonai Állami Egyetemre (amely a gyorsan terjeszkedő Tempe városára néz), az Amherst College-ben (ahonnan a mintegy 200 millió éves Holyoke-hegységre nyílik kilátás), valamint a Tahoe-tóra (a Sand Harbor Állami Parkra néz). Keats egyébként Kínában és az osztrák Alpokban is elhelyezne ilyen kamerákat.