szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az eddigi tizedük helyett a hasnyálmirigyrákos betegek több mint harmadát tudja kiszűrni az MIT új mesterséges intelligenciája, és a végső cél még ezen is túlmutat.

Jelentős áttörést hozhat az MIT CSAIL-divíziójának fejlesztése: két olyan gépi algoritmust hoztak létre, amelyekkel lényegesen korábban észlelhető a hasnyálmirigyrák, mint a jelenlegi módszerekkel. A két modellt összefogva hozták létre a szakemberek a PRISM nevű neurális hálózatot, és kimondottan a hasnyálmirigy duktális adenokarcinómájára (PDAC) hegyezték ki, mely az egyik legagresszívabb daganata a hasnyálmirigynek.

A szakemberek által végzett, hagyományos módszerekkel a PDAC-es esetek nagyjából 10 százaléka diagnosztizálható, míg ez az érték a PRISM esetében 35 százalék körül alakult – derül ki az Engadget cikkéből.

Ugyan a mesterséges intelligencia használata az egészségügyben már nem példa nélküli, a PRISM azzal tűnik ki a sorból, hogy ötmillió amerikai beteg egészségügyi adataival képezték ki – ez igen magas szám. A modell ezáltal a népesség sokféleségét is jobban figyelembe tudja venni, amivel kitűnhet más, szintén a PDAC kiszűrésére létrehozott MI-k közül.

A betegség, amely hazaengedés után is öl - pedig lenne mód ennek a megelőzésére

Sokkolták a hazai kutatókat az eredmények, amikor először látták a kórházból hazaengedett pankreatitiszes betegek kórtörténetét és mortalitását - ugyanis közülük többen haltak meg a hazaengedést követő első évben, mint a gyulladás miatt a kórházban.

Az MIT több mint hat éve fogott neki a projektnek. Mivel a PDAC-es betegek döntő többségét – nagyjából 80 százalékát – túl későn diagnosztizálják, a cél egyértelmű: hogy hamarabb tudják kiszűrni a rákot, mely által a kezelés hatékonysága is magasabb lehet.

Ráadásul az MIT szakembereinek végső célja az, hogy létrehozzanak egy olyan MI-modellt, mely képes lehet előre jelezni a rák kockázatát – a hasnyálmirigyrák mellett más daganattípusokat is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.