Fucsovics és Valkusz is négy szettben búcsúzott az Australian Opentől

HARMATH ÁKOSHARMATH ÁKOS
Vágólapra másolva!
2024.01.16. 06:55
null
A végén Fucsovics (jobbra) gratulált Dimitrovnak (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint kedd hajnalban Fucsovics Márton és a selejtezőből főtáblára jutó Valkusz Máté is vereséget szenvedett az Australian Open férfi egyesének első fordulójában. Előbbi a 2017-es világbajnok bolgár Grigor Dimitrovtól, utóbbi a hazai közönség előtt szereplő Max Purcelltől kapott ki.

Negyedszer találkozott egymással a világranglistán 13. Grigor Dimitrov és a 70. helyen rangsorolt Fucsovics Márton, és a közös múlt a magyar mellett szólt, hiszen korábbi három meccsükből kettőt megnyert. Ugyanakkor a 2017-es világbajnok ellenfelénél sokkal jobb formában érkezett az év első Grand Slam-tornájára, hiszen a hét évvel ezelőtti vb megnyerése után éppen a múlt héten nyert újra tornát, és november óta nem kapott ki – miközben Fucsovics sérülés miatt visszalépett az adelaide-i tornától.

Ennek ellenére a magyar fiú villámgyors brékkel kezdte a mérkőzést és hozta a saját adogatását is, miközben a bolgár látványosan nem találta a helyét a pályán. Így aztán az előzmények ellenére nem is volt meglepő, hogy Fucsovics dupla brékelőnybe került és 5:2 után két játszmalabdája is volt, ám végül a harmadikat érvényesítette, s így 6:4-re megnyerte szettet.

A második játszma elején Fucsovics gyorsan brékelni tudott, ám a lendülete ezt követően azonnal megtört, s hiába vezetett 2:1-re, a második szettben már csak egy játékot tudott nyerni, a bolgár 6:3-mal egyenlített. A harmadik szett óriási csatát hozott és mivel egyikük sem tudta elvenni a másik adogatását, rövidítés döntött. A játszma vége felé már egyre inkább lehetett látni Fucsovicson, hogy nincs teljesen rendben, nagyon megviselte a meleg, s ez a tie-breakben is visszaköszönt: csupán egy pontot szerzett.

A negyedik játszma előtt mosdószünetet kért, ám ez sem sokat segített neki, már esélye sem volt, a labdamenetek között sokszor az ütőjére támaszkodva próbált pihenni – kevés sikerrel. A találkozót a bolgár kereken három és fél óra alatt nyerte meg.

Valkusz játékára nem lehetett panasz a vereség ellenére sem (Fotó: Getty Images)
Valkusz játékára nem lehetett panasz a vereség ellenére sem (Fotó: Getty Images)

A karrierje során először Grand Slam-tornán főtáblás, a világranglistán 214. Valkusz Máté a selejtezőben megnyert három meccs után készülhetett a 45. helyen rangsorolt Max Purcell ellen és egyáltalán nem vallott szégyent a hazai közönség támogatását maximálisan élvező ausztrál ellen.

Sőt, kiválóan kezdett, a negyedik játékban elvette ellenfele adogatását, akinek az első játszmában nem volt esélye az egyenlítésre, mert még bréklabdáig sem jutott, fogadóként mindössze öt pontot hozott össze. Valkusz – akinél hátrább a világranglistán csak hárman szerepelnek a torna főtábláján – 31 perc alatt nyerte meg az első játszmát, majd lendületből a másodikat is brékkel kezdte.

A saját adogatását azonban nem tudta mögé tenni, s Purcell egyenlítése után rendkívül stabil adogatójátékkal mindketten hozták saját szerváikat, így rövidítésben dőlt ez a felvonás. Ebben pedig Valkusz kétszer is elvesztette a szerváját, így az ausztrálé lett a második játszma.

A harmadik felvonásban 4:4-ig az adogató akarata érvényesült, ám a kilencedik játékban Valkusz elvesztette szervajátékát, és miután nem tudott azonnal visszabrékelni, Purcell nyerte a szettet.

A negyedik játszmában Valkusz 1:1 után brékhátrányba került, majd 4:2 után ismét elvesztette az adogatását. Hiába adogathatott azonban Purcell a továbbjutásért Valkusz visszabrékelt, majd 5:4 után, hat meccslabdát hárítva, a negyedik fogadóelőnyét kihasználva egyenlített. Ezután viszont ismét elbukta az adogatását, és az ausztrál a hetedik meccslabdáját beütve 2 óra 55 perc alatt jutott pályafutása során először a második fordulóba hazai Grand Slam-tornáján.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (kemény pálya, 86 500 000 ausztrál dollár)
FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ (a legjobb 64 közé jutásért)
Fucsovics Márton–Grigor Dimitrov (bolgár, 13.) 6:4, 3:6, 6:7 (1–7), 2:6
Valkusz Máté–Max Purcell (ausztrál) 6:3, 6:7 (2–7), 4:6, 5:7

A modul betöltődése eltarthat néhány másodpercig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik