DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

„A fegyvert már elsütötték” – Wolff üzent az FIA-nak

A Mercedes F1-es csapatfőnöke szerint nem lehet már visszacsinálni a decemberi vizsgálat ügyét. Felemlegette az FIA-tól távozó számos szakember kérdéskörét is.

A 2023-as Formula-1-es idényzárót követően robbant ki az elmúlt időszak egyik legnagyobb botránya, amikor az FIA vizsgálatot indított a Wolff házaspár ellen, miután állítólag felmerült a gyanú, hogy bizalmas információkat oszthatott meg egymással a Mercedes csapatfőnökeként tevékenykedő Toto Wolff és felesége, az F1 Academy igazgatójaként a FOM alkalmazásában álló Susie Wolff.

A vizsgálat ténye óriási felháborodást váltott ki, az F1, a Mercedes és a többi rivális istálló is elhatárolódott az ügytől és tagadott, az FIA pedig mindössze két nap után újabb közleményben jelezte, hogy le is zárta a vizsgálatot, miután kielégítőnek találta a FOM vonatkozó procedúráit.

f1-toto-wolff-mercedes-1



Az ügynek ezzel azonban aligha van vége: Susie Wolff elmondta, hogy mindent megtesz, hogy kiderítse, kik álltak a támadások mögött, míg a Mercedes szintén jogi lépéseket fontolgat. Most a csapatvezetői szerződése meghosszabbítása kapcsán nyilatkozó Toto Wolff a Gazzetta dello Sport hasábjain beszélt ismét a történtekről:

„Emberek milliói néznek minket, példát kell mutatnunk azáltal, amiket mondunk és amit teszünk. Ez a vizsgálat – amit két nap alatt megnyitottak, majd le is zártak – rengeteg kárt okozott, és nem erre számítanánk általánosságban az F1 világától. Ha egyre profibbá akarjuk tenni a sportot, akkor átláthatóságot kell vinnünk oda, ahol ez nincs meg, és a lehető legmagasabb szintre emelni a standardokat. Nekem ez az álláspontom.”

„Nem beszélhetek Susie nevében, de ő egy harcos, és acélból van az elszántsága. Nem ez az első alkalom, hogy nehézségekkel kell szembenéznie, és minden bíróságot végig is fog járni. Ha valaki beírja Susie Wolff nevét ma az internetre, a vizsgálatot dobja fel első hírként. A fegyvert már elsütötték, és ezt nem lehet visszacsinálni.”

 

Fel kell tenniük maguknak a kérdést az FIA-nál

Wolff arról is beszélt az interjúban, hogy az utóbbi hetekben több fontos vezető szakember is távozott a Nemzetközi Automobil Szövetség kötelékeiből: előbb Steve Nielsen, majd Tim Goss is elhagyta az FIA-t.

f1-wolff-bensulayem

„Úgy vélem, az FIA-nak rengeteg fontos feladata van intézményként, amelyek között elsőként szerepel, hogy etikusan, átláthatóan és tisztességesen irányítsanak. Ebbe beletartozik, hogy hogyan vezetik a sportot az F1-gyel és a csapatokkal közösen, de az is, hogyan hozzák létre és ellenőrzik a szabályokat.”

„Végső soron mindannyiunknak ugyanaz a célja: hogy még nagyobbá tegyük az F1-et a világon. Ehhez stabilitásra van szükség. Nem jó, ha tapasztalt és minőségi emberek távoznak. Steve Nielsen, aki minden szegletét ismeri a sportnak, távozott, és ez komoly csapás. Aztán jött Tim Goss, akinek személyében Nikolas Tombazis egy nagyon jó segítőt veszített. És még lemondtak mások is.”

„Csapatként nem tudunk ezzel semmit kezdeni: nem a mi feladatunk eldönteni, hogyan kezelik az emberek a személyzetüket és a struktúrájukat. De amikor hirtelen ilyen jó emberek hagyják el a szervezetet, azzal vákuum keletkezik, ez világos. Fel kell tenniük maguknak a kérdést, hogy miért távoznak ilyen sokan.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: