Több mint 30 millió forintért ajánlott fel szexet rajongójának egy OnlyFans modell

Vágólapra másolva!
Újévi fogadalmairól kérdezte rajongóit egy texasi modell, Jenna Lee, majd azt kérte, tőlük válasszanak 4 kedvenc képet pikáns fehérneműs fotói közül. Miután az egyik rajongója istennőnek nevezte őt, a modell jutalomképpen felajánlotta, hogy több, mint 30 millió forintnyi összegért cserébe lefekhet vele.
Vágólapra másolva!

A 2,2 milliós követőtáborral rendelkező Jenna Lee megkérdezte rajongóit, milyen terveik vannak a 2024-es évre nézve, illetve azt, hogy melyik a 4 kedvenc képük róla.

A legfrissebb fotóin

apró pöttyös felsőben, fehér harisnyában és piros magas sarkú cipőt viselve villantotta meg lenyűgöző alakját.

Nem meglepő módon rövid időn belül közel 10 ezren kedvelték az új fotósorozatot, többen pedig elismerő megjegyzéseket osztottak meg képei alatt.

- írta az egyik rajongója, míg egy másik egyenesen istennőnek nevezte a modellt.

Volt olyan követője is, aki közölte vele, hogy szívesen találkozna vele, és reméli, hogy igent mondana rá.

A pikáns képeivel meggazdagodott Jenna korábban már címlapon is szerepelt, miután felajánlotta egy rajongójának, hogy több, mint 30 millió forintnyi összegért cserébe szexelne vele.

Ahogyan megírtuk, korábban többször is előfordult, hogy egy-egy rajongó ajánlott fel neki több száz milliót abban az esetben, ha hajlandó randizni vele. Egyikük egészen pontosan 345 milliónyi összeget. Jenna azonban végül hosszas incselkedés után nemet mondott a gazdag férfinak, azonban önbizalmának igencsak jót tett az ajánlat, mert azóta szexi képek egész sorozatával árasztja el Instagram- és OlnyFans oldalát.

Forrás: DailyStar