szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Elsőre egyszerűnek tűnhet az egyik legújabb humanoid robotra bízott kávéfőzős feladat, ám a részletek ismeretében már sokkal ígéretesebb a Figure 01.

Egyre gyakrabban hallunk a humanoid robotokról, melyek a legkülönbözőbb feladatokat képesek elvégezni. Ismert példái a műfajnak az Ameca – mely nemrég kijelentette, nem lázadna a tervezője ellen –, valamint a Tesla is rendelkezik egy ilyen robottal.

Az ilyen humanoid eszközök közös nevezője a mesterséges intelligencia, melynek segítségével meg tudnak érteni, és végre tudnak hajtani különböző feladatokat, de az Amecának például figyelemre méltó kommunikációs képességei is vannak.

A robotok a multimodális MI-k segítségével képesek a fenti dolgok elvégzésére – így például kamerával, videós formában tudják értelmezni a történteket, és ezután maguk is elvégezni azt.

Az ilyen robotok sorába áll be a Figure eszköze is: az egyszerűen csak 01 nevű humanoid robotot a cég alapító-vezérigazgatója, Brett Adcock mutatta be egy videóban – derül ki a New Atlas cikkéből.

A feladat, amit a robotra bíztak, nem egetrengető: működtessen egy kávégépet. Barista képességekről, latte artról azonban szó sincs, még a csésze is előre be van rakva a gépbe.

A 01 egy szóban feltett kérés mentén kezdi meg a kávéfőzést: felnyitja a kávégép fedelét, behelyezi a kávékapszulát, majd csukja vissza a tetőt, és megnyomja a kávéfőzés-gombot. Ennyi, a csészét sem ő veszi ki, hanem a cég munkatársa.

Mielőtt azonban túlzottan lebecsülné a robot képességeit, érdemes megjegyezni, hogy a folyamatot 10 óra alatt, egy videó tanulmányozása révén sajátította el. És miután megtanulta, a többi hasonló robottársa eszköztára is bővült ezzel a tudással.

Ebben az a figyelemre méltó, hogy például, ha két robot egyszerre két különböző dolgot tanul, akkor a folyamat végén, ugyanannyi idő alatt két képességgel gazdagodik a robot – elvégre gyakorlatilag „megosztható” a másikkal a tudás. Mindez nagyobb léptékben, sok robottal már rendkívül gyors fejlődést tehet lehetővé.

Az is borítékolható, hogy egy ilyen robotot élesben majd nem egy kapszulás kávéfőző üzemeltetésére fognak használni, hanem különböző, az emberek számára esetlegesen veszélyes feladatokra.

Ki tudja – lehet, hogy hamarosan a 01 már azt is ellenőrizni tudja, be van-e dugva a konnektorba a kávégép, és fel van-e töltve a víztartálya. A humanoid robotok már a kanyarban vannak, és néhány éven belül akár már a hétköznapok szerves részét képezhetik számos területen.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.