szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

1 millió a cél.

Több mint negyedmillió üres konzultációs ívet gyűjtött már össze az aHang, az Egységes Diákfront és a Szikra Mozgalom. Konzultációgyűjtési akciójukról tartott sajtótájékoztatójukon bejelentették, január végéig még várják az íveket.

Az akciót az októberben bejelentett 7igenes népszavazás után indították, a kormány által indított szuverenitásvédelmi nemzeti konzultációt a középpontba helyezve. Céljuk 1 millió üres ív begyűjtése, meg akarják mutatni a hatalomnak, hogy valódi kérdésekben szeretnének párbeszédet folytatni, nem demagóg propagandakérdésekben.

114 ezren szavaztak a 7IGEN-es alternatív népszavazáson, az aHang szerint ez csak még csak a kezdet

A 8 feltett kérdésre 99,2 százalékban egyetértő válaszok érkeztek.

A sajtótájékoztatón a szervezetek központi kérdésként kezelték a tanári béremelés témáját is. Kiemelték, a kitöltetlen ívek leadásának módjáról a 7igenes népszavazás honlapján találhatók információk.

Az akció lezárultával, január végén országos roadshow keretében mutatják be az eredményeket, ahol párbeszédet szeretnének folytatni a helyiekkel a legégetőbb kérdésekről.