A Skála Kópéra egy ország emlékszik ma is

skála, skálakópé, kópé, reklám, figura
Vágólapra másolva!
A rendszerváltás előtti időszak legjobban sikerült – de legalábbis emlékezetes – tévéreklámjai közé tartoznak a Skála áruházlánc reklámszpotjai, bennük a cingár lábú, gyufakezű, folyton jövő-menő figurával, a Skála Kópéval, "akinek" a reklámja a Skála-Coop-é volt, a szíve pedig a vásárlóké. A Skála áruház jellegzetes reklámfigurája a "róla" készült filmecskéknek köszönhetően napjainkra a retro tv-reklámok szinte tankönyvi példájává vált.
Vágólapra másolva!

A Skála áruházak, pontosabban azok épületei manapság a régi budapesti áruházak közé tartoznak. Sokan ekként, valamint talán némi nosztalgiával gondolnak például a Skála Metróra, még úgy is, hogy egyes régi áruházak épületei valamilyen módon jelenleg is hasznosulnak. Ez nem is csoda. Hiszen annak idején az egész ország kívülről fújta a reklámszövegeket, különösen a Skála áruházak reklámfigurája által elmondottakat. A rendkívül népszerűvé vált Skála reklámfigura rengeteg helyen megjelent, még személyes használati tárgyakon is. A kiskereskedelem azonban változik, így a Skála áruházak rendszerváltása után, már jó ideje nem létezik sem a Skála-Coop, sem a Skála Kópé. A kópé mára valamilyen formában a közelmúlt történelmének a része lett, és az akkori generációk emlékezete mellett már önálló szobrocska is őrzi az emlékét az egykori Skála Metro Áruház előtt a Nyugati téren.

Emlékszik még a Skála Kópé reklámfigurára?

"Én vagyok a Skála Kópé, szívem a vásárlóké!" – énekelte Skála Kópé. A Skála reklámfigáráját Jaronics Béla, a cég marketingese alkototta meg.

A Skála áruház reklámfigurája hihetetlenül népszerű volt a maga idejében, ma már retrónak számító rekámok sokaságában tűnt fel Forrás: youtube.com

1976-ban a Fehérvári úton nyílt meg az első, a Budai Skála, amelyet nyugati stílusú kereskedelmi bevásárlóközpontnak szántak. Ezt követte az első vidéki egység Székesfehérváron, aztán sorra épültek tovább az egységek, például a Kőbányai Skála áruház, és megnyílt a Skála Konzum áruház is. Ezeket közös márkanéven fogtak össze. Az egységesítési törekvés jegyében született meg a saját reklámfigura is.

1978 körül már elkészült az első, fekete-fehér figura. Neve nem volt, de némi átalakítást követően megszületett a Skála áruház reklámfigurája, a Skála Kópé.

Azért kópé, mert ez a Skála áruházaknak is a jellemzője volt: igyekeztek furfangosak lenni a vásárlókat célzó akcióikkal, a Lottó vagy a Corvin áruházakban, illetve a Centrum áruházakban szerzett vásárlói tapasztalatokat felülmúlót kínálni. A fogyasztók gyereki énjére akartak hatni. A névadás is Jaronics nevéhez fűződik, ő volt a figura keresztapja, ám a rajz és a belőle készült reklámfilmek már csapatmunka eredményei voltak.

A Skála áruház "élő" reklámfigurája a dunaújvárosi áruház 1983-as megnyitóján Forrás: József Attila Könyvtár, Dunaújváros

„Bemegyek, kijövök, de milyen jól kijövök, ha bemegyek" - így szól a Skála Kópé-reklám egyik, napjainkra szinte legendássá emelkedett másik reklámdala. Ez a szöveg az első hazai animációs reklámfilmhez kötődik, amely Sas István rendezésében 1981-ben a XI. reklámfilmfesztiválon 2. díjas lett. A zenéjét Rusznák Iván szerezte.

Nézze meg galériánkat a Skála áruház reklámfigurájáról:

Mindenki emlékszik a Skála Kópéra, aki itthon élt a nyolcvanas években
Kolodko, Skála, Kópé, szobor, Nyugati tér, figura, reklám, reklámfigura, skálakópé

Skála Kópé, Kolodko

Áruházláncok versenye és a Skála rekámfigurája

A vidám Skála-reklámfigura reklámszlogenjei széles körben váltak ismertté, és a Skála Kópé olyan népszerű lett, többek között gyufásdobozokon, ruhaneműn, esernyőn is szerepelt, sőt, kabalafigura készült belőle.

Például a filcből készült Skála Kópé bábfigura 25 centiméteres nagyságban 134 forintba került a nyolcvanas években.

A rendszerváltást megelőző időszakban, a kommunizmus korában a korábbi Úttörő Áruház, Konzum Áruház és más régi áruházak után a két nagy országos áruházlánc, a Skála-Coop és a Centrum – persze a szocializmusban megszabott kereteken belül – rivalizált egymással. Utóbbi akciós napja a Centrumhétfő volt, amikor kedvezményes áron kínáltak rengeteg terméket. Erre volt a válasz a Skála kedd, a következő szövegű reklámmal: „Megjön a kedve, ha vár a keddre, mert minden kedden más és más kedvezménnyel kedveskedik minden Skála áruház" – énekelte a Skála reklámfigurája, Kópé.

Így indult a Skála áruházak története

A Skála-Coop (köznapi nevén Skála) a magyar kiskereskedelem egyik legjelentősebb szereplője volt a kommunizmus időszakában. Első áruházát, a Skála Budapest Nagyáruházat 1976. április 3-án nyitották meg a XI. kerületi Schönherz Zoltán (a mai Október 23.) utcában. A második egység, a Fehérvár Áruház megnyitására két évvel később, 1978. április 1-én került sor, innentől kezdve pedig sorra épültek az áruházak országszerte. A Skála Metrót 1984. április 28-án avatták fel a Nyugati (akkor: Marx) téren. A Skála-Coop első igazgatója Demján Sándor volt, aki új kereskedelmi filozófia alapján vágott bele az új áruházlánc létrehozásába. Fénykorában az áruházlánc szinte minden nagyobb városban jelen volt.

Az értelmiség érdeklődését is felkeltette a reklámfigura, Kuczka Péter író 1984-ben például azt nyilatkozta, hogy nagyon tetszik neki a Skála Kópé-reklám nyelvi leleményessége is:

A reklámból nekem a Skála Kópé tetszik igazán. Ahogy bemegy és kijön, benéz és kinéz, az igazán kiváló, ez csak magyarul lehetséges. Meg kell változtatni egy igekötőt és minden megváltozik" - lelkesedett az író.

Lapozzon, a következő oldalon bemutatjuk az összes, Skála reklámfigurával készült reklámot, és elmondjuk, hogy jelent meg Puskás Öcsi egy reklámfilmben a közkedvelt reklámfigura mellett!