Pánik a repülőn: így lángolt egy utasszállító 379 utassal a fedélzetén - videó

Vágólapra másolva!
Tokióban egy utasszállító leszállás közben összeütközött a partiőrség gépével. A repülő ezután lángra kapott, és sűrű füst árasztotta el a gépet.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, a Japan Airlines 379 utast szállító repülőgépe leszállás közben összeütközött a parti őrség gépével a Haneda repülőtéren, Tokiói közelében.

A repülőgép belsejéből készült felvételeken látható, ahogy az utasok pánikoltak, miközben a füst betölti az utasteret.

Egy másik videófelvételen az látható, ahogy lángolva landol a repülő, és füst szivárog ki a gépből.

A helyszíni felvételeken az is látható, hogy az egyik utasmenekülő csúszda is lángra kapott. A Haneda repülőtér a sokkoló baleset után lezárta az összes kifutópályát.

A Japan Airlines szóvivője a helyi médiának azt mondta, hogy a gép - egy kétéves Airbus A-350-es - fedélzetén a robbanás idején tartózkodó mind a 379 utast és a személyzetet sikeresen kimenekítették a szerencsétlenül járt gépből.

A tűzoltók kétségbeesetten próbálták eloltani a lángokat több tömlőt használva – írja a DailyMail.