Egy sofőr hét gyalogost ütött el egy újévi rendőrségi üldözés során - videó

Vágólapra másolva!
Egy szilveszter bulin kirobbant vita után egy dühös sofőr hét gyalogost ütött el és megsebesített egy rendőrt is, majd a járdára hajtott Manhattan belvárosában.
Vágólapra másolva!

A 44 éves gyanúsított a kocsiban keveredett vitába egy barátjával. A rendőrök hétfő hajnali fél kettő körül egy másik bűncselekmény miatt nyomoztak a környéken, amikor megpillantották őket és megpróbáltak beavatkozni a veszekedésbe.

A gyanúsított menekülni próbált a rendőrök elől, de a forgalommal szemben hajtott az egyirányú sugárúton.

Több járműnek is nekiment, mielőtt nagy sebességgel nyugat felé vette az irányt - írta a CBS.

A rendőrségi üldözés során a sofőr egy ételszállító teherautónak ütközött, majd egy 39 éves gyalogos nőt is elütött.

Legalább hat másik gyalogost is elütött ezt követően. Mindannyiukat stabil állapotban szállították kórházba. Az egyik rendőrtisztet is kórházba kellett szállítani kisebb sérülésekkel, de állapota stabil - írta a Daily Mail.

A sofőrt kritikus állapotban szállították a Bellevue kórházba - írta az ABC.

A nyomozás folyamatban van.