DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 27. hétfő

Tizennégy F1-es versenyző szerződése jár le 2024-ben

Kizárólag a McLaren és a Mercedes pilótapárosa, valamint Max Verstappen és Lance Stroll lehet nyugodt azt illetően, hogy 2025-ben is ugyanannál a csapatnál fog-e versenyezni majd, ahol idén is. Ez azt jelenti, hogy 14 pilótának jár le 2024 végén a szerződése, szóval meglehetősen izgalmas silly season elé nézhetünk majd idén. A Ferrarinál mindkét pilóta kontraktusa aez év végéig szól, miközben többször is hallottunk olyan pletykákat, hogy Sainzt szívesen vinné a 2026-os beszállásra készülő Audi. Az Alpine párosának valószínűleg csak alá kell majd írnia a hosszabbítást, míg a Williamsnél Albon helye biztosnak tűnik, már ha ő is maradni akar, Sargeantnak viszont le kell tennie valamit idén az asztalra.

A Red Bull-os, AlphaTauri-s keringőre most nem is pazarolnánk az energiáinkat, itt tényleg csak Max Verstappen helye biztos, míg a Stake-nél Bottas és Zhou sorsa is kérdéses lehet, a már említett Audi-projekt miatt. A finn kezében legalább ott van az az ütőkártya, hogy lehet nála értékes információ, amit még mercedeses korszakában szerzett, de Zhou egyelőre semmi extrát nem nyújt. Kérdés még, hogy a Haas megtartja-e a Magnussen–Hülkenberg párost, míg Fernando Alonso maradása az Aston Martinnál biztosnak tűnik, csak aztán a spanyol meg ne lepjen mindenkit még egyszer! Egyszóval izgalmas év vár ránk!


Fotó: F1

Martin, Marquez vagy Bastianini? Még tovább vár a Ducati

A MotoGP-s pilótapiac egyik legfőbb kérdése, hogy kié lesz a Ducati másik gyári ülése 2025-ben Francesco Bagnaia oldalán. A bolognaiak bevallottan három jelölt közül választanak, és bár jelenleg Enea Bastianini szerepel vörös színekben, a sajtóhírek szerint kevés esélye van a maradásra, mivel a Pramackal a vb-t vezető Jorge Martin és a Gresininél egyéves Desmosedicin ülve is dobogókat szerző Marc Marquez is jobban teljesít nála.

A Ducati korábban utalt rá, hogy a hazai futama, a mugellói Olasz Nagydíj környékén dönthet és tehet bejelentést, ám ezt a márka most a Motorsport.com szaklapnak cáfolta: „Sosem mondtuk azt, hogy Mugellóban bejelentjük. Amit mondtunk, hogy Mugellótól kezdve elkezdjük felvázolni, mi a döntés” – nyilatkozta a Ducati egyik képviselője. Mauro Grassilli sportigazgató szerint a döntés ugyanolyan nehéz, mint volt az idény elején, míg Gigi Dall’Igna általános igazgató elmondta: „Hamarosan megszületik a döntés, de a szerződések mindig bonyolultak, és a tárgyalások is jobban elhúzódhatnak, mint azt várjuk. Időre van szükségünk, hogy megvalósítsuk az elképzelést, majd közöljük azt a nyilvánosággal.”

A sajtóban legtöbbet emlegetett forgatókönyv szerint ha a Ducati Martint és Marquezt is szeretné megtartani 2025-re, akkor előbbi kapja meg a gyári ülést Bagnaia mellett, míg a nyolcszoros vb-győztes a Pramacnál kaphat szintén gyári specifikációjú motort. Marquez ugyanis nemrég azt hangsúlyozta, hogy számára a legfrissebb motor a lényeg, függetlenül a gyártótól, míg Martin többször egyértelművé tette: ha nem mehet a gyári Ducatihoz, akkor a Pramacnál és az olaszoknál sem marad. Ez a verzió azt is eldöntheti, hogy a Pramac Racing maradna a Ducati szatellit partnere, hiába kereste meg őket állítólag a Yamaha. Ami pedig Bastianinit illeti, számára Aleix Espargaro megüresedő helye lehet opció az Apriliánál – főleg annak fényében, hogy Massimo Rivola csapatmenedzser utalt is rá, hogy szívesen ültetnének olasz versenyzőt az olasz motorjukra.

motogp-martin-marquez

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Többen nem értik, mit akart csinálni a Mercedes

Bár az elméletileg gyorsabb közepes keveréken rajtolt, George Russell láthatóan meg sem próbálta tartani az elöl haladó négyes tempóját a tegnapi F1-es Monacói Nagydíjon, ami többeket fejvakarásra késztetett – így például azt a Helmut Markót, akinek versenyzője, Max Verstappen az egész futamot Russell Mercedese mögött töltötte. Az osztrák Red Bull-tanácsadó így nyilatkozott a német Skynak:

russell-monaco-1

„Látható volt, hogy egyesek négy másodperccel lassabban vezettek, mint az lehetséges lett volna. Szóval nem egészen értettem Russell taktikáját, mert ha nem ad akkora teret az elején, akkor az élmezőnyben lehetett volna” – mondta, s hozzá hasonló értetlenkedést fogalmazott meg Ralf Schumacher is:

„Ez egy kissé elképesztő volt. A végén még mindig volt tempója, képes volt 1:15-ös körökig lemenni ezzel a gumival. Szóval hirtelen, tulajdonképpen a semmiből öt másodperccel gyorsabb lett, miközben már körülbelül 75 kör volt vennük. Nem tudom, mit akart ezzel a Mercedes.”

russell-monaco-2

Verstappen és Hülkenberg gyakran segítik egymást

Az imolai időmérőn sokaknak feltűnt, hogy Max Verstappen szélárnyékot kapott Nico Hülkenbergtől, s az időmérő után a holland el is mondta, hogy a Q2-ben pedig ő „húzta meg” kicsit a németet, aki a Q3-ban visszaadta a kölcsönt. Mint a német később a GPFans megkeresésére elárulta, nem először fordult elő ilyesmi: „Ezt már többször is megtettük idén, de akkor talán egy kicsit kevésbé volt látványos, mint Imolában.”

hulkenberg-miami-2

„Korábban is csináltunk már ilyet, ha volt lehetőségünk arra, hogy adjunk egymásnak egy kis szélárnyékot, ha tudjuk segíteni egymást egy kicsit, akkor megtesszük” – mondta, majd így folytatta: „Nem készülünk fel rá előre, nem beszéljük meg előre, de néha így alakul. Attól függ, hogy hol tartunk a pályán, hiszen neki és nekem is a saját körünkkel kell foglalkoznunk. Ez egyfajta kölcsönös megállapodás, néha segítened kell a barátodnak, ha van rá lehetőséged.”

Hülkenberg azt is elmondta, hogy kisgyerekkora óta ismeri Verstappent és kimondottan jó a viszonyuk: „Max és én már nem is tudom, vagy 25 éve ismerjük egymást. Nagyon jól kijövünk és nagyon tiszteljük egymást.”

verstappen-hulkenberg

(Frissítve 21:20-kor) Megpróbálják megtartani ma az Indy 500-at

(21:20) Mint az alábbi videón látható, szárítják a pályát, jelen állás szerint megtartják ma az Indy 500-at! A rajt tervezett időpontja 4:44PM helyi idő szerint, azaz 22 óra 44 perc.

(20:15) A helyzet valamelyest javult, már nem villámlik a környéken, így a nézők visszatérhetnek a lelátókra, és kinyitották a Speedway kapuit.

(18:45) Megszakították a nézők beengedését a Speedway területére. Egyhamar itt nem lesz verseny.

(17:30): A közelgő vihar miatt megszakították a verseny előtti show-t, a nézőket elkezdték kiterelni a lelátókról, a rajtot pedig határozatlan idővel elhalasztották.

(13:45) Az időjárási előrejelzések miatt napok óta komoly kérdést jelent, hogy meg tudják-e rendezni ma este a világ egyik legnagyobb autóversenyét, a tripla korona egyik ékkövét, az indianapolisi 500 mérföldest. Az előrejelzések szerint a magyar idő szerint 18:45-kor kezdődő verseny előtti órában érkezik meg az eső a pályára, sőt villámlásra és jégesőre is van kilátás, azaz a helyzet több mint aggasztó – ne feledjük, esőben nem rendeznek versenyt oválon.

A szervezők folyamatosan tájékoztatják a közönséget a terveikről, a nézők beengedése menetrend szerint megkezdődött, s jelen állás szerint nem változott a nap programja, de folyamatosan figyelik a lehetőségeiket. A szervezők külön felhívták a figyelmet arra, hogy villámlás esetén megkezdhetik a lelátók kiürítését akkor is, ha egyébként nem esik az eső.

Cikkünket frissítjük az újabb információkkal.

indy500-buckle

Elképesztő: Motorcsónak-baleset az időmérő alatt

Ha az ember azt hinné, hogy mindent látott már az F1-ben, és különösen a Monacói Nagydíjakon, akkor tegnap át kellett értékelni ezt a kijelentést. A szombati időmérő közben a jachtok közti mólón sétálgatva két ember komoly veszélybe került, amikor egy elszabadult motorcsónak becsapódott közéjük – ha minden igaz, a Sargeant-család hajója mellett történt az eset.

Szerencsére a két férfi félre tudott ugrani, így csak anyagi kér keletkezett, az viszont ismerve az ilyen gépek árát, alighanem jelentős.

Verstappen állítja: nincs konfliktus apja és Horner között

Miután az idény elején kipattant Christian Horner ügye, Jos Verstappen volt az egyik, aki nyilvánosan arról beszélt, hogy a csapatfőnök miatt szétszakadhat a Red Bull F1-es alakulata. Mindezek ellenére Max Verstappen a The Guardian által készített interjúban arról beszélt, hogy nincs feszültség apja és főnöke között: „Az apám természetesen mindig velem marad. Nincs közöttük konfliktus. Lehetnek különböző véleményei az embereknek, de az már másik történet.”

A háromszoros világbajnok korábban Helmut Markót külön kiemelte mint a Red Bull sikereinek egyik fő letéteményese, de vajon mi a helyzet Hornerrel? „Rengeteg pillér van. Amikor megérkeztem a Red Bull Racinghez, Christian is az egyik pillére volt az egész történetnek. De ez mindig arról szól, hogy a pályán mindenki a teljesítményre figyel” – fogalmazott Verstappen, aki hozzátette, hogy elkerülte volna a botránnyal kapcsolatos figyelemelterelést és kérdéseket: „Nem vagyok politikus, nem is szeretek olyan lenni. Én csak a teljesítményre fókuszálok a körülöttem állókkal, próbálom elterelni a figyelmemet a negatívumokról.”

f1-verstappen-horner-redbull

Kora reggeltől késő estig autó-motorsportos dömping F1-es Monacói Nagydíjjal – vasárnapi menetrend

Elképesztően sűrű lesz a tavasz utolsó vasárnapja autó-motorsportos szempontból. A két kiemelkedő természetesen a Formula-1-es Monacói Nagydíj és az Indy 500 lesz – legalábbis remélhetőleg, Indianapolisba ugyanis komoly esőt jósolnak… De ezen kívül lesz persze Formula-3 és Formula-2 is, a MotoGP-ben mindhárom kategóriában a Katalán Nagydíjat rendezik meg Barcelonában, a Formula-E Sanghajban versenyez, ha pedig mindez nem lenne elég, lesz DTM és késő éjjel NASCAR is. Itt a teljes vasárnapi menü:

8:00 Formula–3, főfutam (M4 Sport)

09:03 Formula-E, második futam (Eurosport 1)

9:40 Formula–2, főfutam (M4 Sport)

9:45-10:05 DTM, második időmérő

11:00 Moto3, futam (Aréna4)

12:15 Moto2, futam (Aréna4)

13:30 DTM, második futam (Match4)

14:00 MotoGP, futam (Aréna4)

15:00 Formula–1, futam (M4 Sport)

18:45 Indy 500 (Aréna4)

00:00 NASCAR Cup Series, futam (Aréna4)

f1-monaco-ferrari-leclerc

Döntöttek a felügyelők Sainz feltartásos ügyében

Két feltartásos incidenst is vizsgáltak a stewardok a Formula-1-es Monacói Nagydíj időmérőjét követően. Az élmezőny szempontjából a lényegesebb incidens Carlos Sainz és Alexander Albon között történt még a Q1-ben, amikor a spanyol a 15/16-os sikánban tartotta fel a Williamst. A felügyelők a felvételek és a bizonyítékok vizsgálata során arra jutottak, hogy a Ferrari értesítette Sainzt a thai-brit pilóta érkezéséről, ő pedig igyekezett is a lehető leghamarabb félreállni Albon útjából.

Sainz utólag úgy fogalmazott, hogy talán átvághatta volna a pályát, hogy biztosan több helye legyen a versenytársának, de ezt nem érezte szükségesnek, míg maga Albon úgy értékelte, hogy talán hatással volt a gyorskörére az incidens és veszíthetett miatta egy-másfél tizedmásodpercet, számára „szürke zóna” volt, hogy feltartotta-e őt az 55-ös autó vagy sem. Ráadásul mivel beláthatatlan és szűk kanyarok jellemzik a pálya vonatkozó szakaszát, a felügyelők végül úgy döntötték, nem büntetik Sainzt, aki így megtarthatja a harmadik rajthelyét a monacói rajtrácson.

f1-sainz-monaco-ferrari-1

A másik esetben Nico Hülkenberg tartotta fel Esteban Ocont. Büntetést azonban itt sem osztottak ki, ám más okokból kifolyólag. A Haasnál (és egyébként az Alpine-nál sem) ugyanis nem működött megbízhatóan a rádiókommunikáció a csapat és a pilóta között, így hiába próbálták figyelmeztetni Hülkenberget Ocon közeledésére, a német nem kapta meg az üzenetet. Ocon emellett azt is elismerte, hogy enélkül a beláthatatlan 3-as kanyarban nem érzékelhette hamarabb a haasos az ő érkezését, és nem igazán tartotta fel őt ténylegesen a rivális, mert a 4-es kanyartól kezdve Hülkenberg is növelte a tempót. Persze Hülkenbergnek valószínűleg amúgy sem számított volna a szankció, hiszen a Haas DRS-énél pedig szabálytalanságot találtak, amiért kizárás járhat...

Szabálytalannak találták a Haasok DRS-ét, kizárhatják őket az F1-es időmérőről

Lehet, hogy utólag fog változni a Formula-1-es Monacói Nagydíj kvalifikációjának végeredménye, az utólagos technikai ellenőrzésen ugyanis szabálytalanságot találtak mindkét Haas DRS-énél. Jo Bauer, az FIA technikai delegáltja által jegyzett dokumentum alapján Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg autóján is megvizsgálták a hátsó szárny legfelső állítható elemét, amelynek külső része mindkettejüknél meghaladta a megengedett 85 mm-es értéket. Ezért Jo Bauer a felügyelők elé terjeszti az ügyet, de a hasonló technikai kihágások rendszerint kizárásokkal szoktak végződni. Hülkenberg a 12., Magnussen a 15. helyre kvalifikálta magát eredetileg.

Két másik ügyben is zajlanak vizsgálatok egyébként: a harmadik rajthelyet szerző Carlos Sainzt Alexander Albon feltartása miatt idézték, míg Hülkenberget Esteban Oconé okán – bár valószínűleg a fenti DRS-es vétség miatt ez utóbbinak nem lesz jelentősége.

f1-haas-monaco-1

Megtriplázódhat az új F1-es csapatok „belépti díja” 2026-tól

Folyamatosan zajlanak az egyeztetések a 2026-ban életbe lépő új Concorde-egyezményről, amely a Formula-1 működését szabályozza például kereskedelmi szempontból. A Motorsport.com portál ismét egy újabb részletről számolt be ezzel kapcsolatban a Ferrari maximalizált történelmi bónusza után: az érintett felek állítólag egy jelentősen megemelt összegű és új rendszerű „felhígulás elleni” díjat vezetnének be az esetlegesen beszálló új F1-es istállók számára.

A téma rendkívül forró az utóbbi időszakban az Andretti Cadillac projekt elutasítása, de a háttérben továbbra is zajló előkészületei miatt. A jelenlegi egyezményben 200 millió eurós „belépti díjat” szabtak meg a potenciális új csapatoknak, amellyel a mezőny bővítésével esetlegesen kieső bevételeit igyekeznének kompenzálni a mostani alakulatoknak. Csakhogy az összeg meghatározása óta sokkal jobb anyagi helyzetbe került az F1 és ezáltal a csapatok is, így most már sokkal nagyobb összegű kompenzációra lenne szükség – ami nem először merül fel az utóbbi bő egy évben.

Az idézett lap úgy tudja, hogy egy olyan rendszer szerepel az új javaslatban, amellyel 2026-ban 600 millió euró – azaz a mostani érték háromszorosa – lenne a „belépti díj” egy új csapatnak, viszont ez folyamatosan növekedne, 2028-ban például már 700 milliós lenne az összeg. Mindehhez pedig azt is hozzávennék, hogy egy új csapat az első F1-es szezonjában nem is részesülhetne semmilyen pénzdíjból, ami a mostani istállóknak kijár. Kérdés, hogy ezek a módosítások mennyiben módosítanák például Andrettiék ambíciót – akiknek Christian Horner vezetésével amúgy is azt üzenték a csapatfőnökök pénteken, hogy inkább vegyenek meg egy jelenlegi gárdát ahelyett, hogy 11.-ként próbálnak meg beszállni a száguldó cirkuszba.

f1-start-imola-2024

Új szabályt iktatott be a versenyigazgató a bokszutcai tolakodás ellen

Mióta az FIA szigorúan szabályozza a lassú haladást a pályán a kivezető körökön, a versenyzők a bokszutca végéről való elindulással igyekeznek különbséget tartani az előttük levőkhöz képest. Ez magában hordozza a kockázatot, hogy az időmérős fázisok végén a sor hátuljára kerülő versenyzők lekéssék a gyorskört: ezért látjuk sűrűn, hogy valaki a garázsokkal szomszédos belső sávból betolakodik a gyorssávba.

Monacóban, a legrövidebb pályán különösen kaotikus lehet a bokszutcai forgalom, ennek megakadályozására Niels Wittich versenyigazgatói jegyzeteibe beiktatott egy új szakaszt: „Egy autót akkor tekintünk a gyorssávban levőnek, ha egy gumiabroncsa átszelte a gyorssávot és belső sávot elválasztó folyamatos vonalat. Az átszelte ebben az esetben azt jelenti, hogy a gumiabroncs egésze a gyorssávot és belső sávot elválasztó vonal garázsok irányából nézve távolabbi oldalán helyezkedik el” – mondja ki a szabály betűje.

Azaz a gyakorlatban a tolakodó versenyző csak akkor sorolhat be a gyorssávba a folyamatos, Monacóban sárga festésű vonalon keresztül, ha elég hely van az első kerék számára – ellenkező esetben kockáztatják a feltartást. Az eddigiekben a versenyzők arra játszottak, hogy egy rivális a lehetséges ütközés elkerülése érdekében lassít és beengedi őket.

Jön az F1-es szezon legfontosabb időmérője Monacóban – szombati menetrend

Szombat kora délután a harmadik szabadedzéssel, majd 16 órától az időmérővel folytatódik a Formula-1-es Monacói Nagydíj hétvégéje: utóbbi kiemelt jelentőségű, hiszen előzni szinte lehetetlen a hercegség utcáin, így a pole már önmagában fél siker. Az F2-esek és az F3-asok számára már a sprintverseny jön Monte-Carlóban, és ugyanez igaz a MotoGP-sekre is Barcelonában, bár ők előbb délelőtt még a kvalifikációt is lefutják. Ha pedig ez nem lenne elég, lesz még többek között Formula-E és DTM is – itt a mai program:

Szombat

09:03 Formula-E, első futam (Eurosport 1)

10:10-10:40 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)

10:45 Formula–3, sprintfutam (M4 Sport)

10:50-11:30 MotoGP, időmérő (Aréna4)

12:30-13:30 Formula–1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)

13:30-13:50 DTM, első időmérő

14:15 Formula–2, sprintfutam (M4 Sport)

15:00 MotoGP, sprintfutam (Aréna4)

16:00-17:00 Formula–1, időmérő (M4 Sport)

17:00 DTM, első futam (Aréna4)

23:50-01:00 NASCAR Cup Series, időmérő

f1-monaco

Szerződést hosszabbított F1-es vezető mérnökével a Red Bull

A Motorsport értesülései szerint újabb fontos szakember hosszú távú jövőjét biztosította be a Red Bull: a lap úgy tudja, hogy Paul Monaghan vezető mérnök meghosszabbította a szerződését az energiaitalosokkal. Monaghan azóta az istálló tagja, hogy azt a Red Bull 2005-ben felvásárolta a Jaguartól.

Az elmúlt hetekben ugyan Adrian Newey jövő év eleji távozása volt a fókuszban a bikák kapcsán, de közben több fontos technikai szakember maradása vált biztossá. A technikai igazgató Pierre Wache – aki Newey távozásával még fontosabb szerepet kap majd – például szintén hosszabbított, ahogy az aerodinamikai részleget irányító Enrico Balbo, valamint a teljesítménymérnöki részlegért felelő Ben Waterhouse is. A következő Jonathan Wheatley lehet: a sportigazgató állítólag keresett lehetőségeket más csapatoknál, de egyre inkább úgy tűnik, hogy marad ő is a Red Bullnál.

f1-monaghan-redbull

Espargaro pénteki körrekorddal öblítette le a bejelentését, Marquez megint Q1-es

A Katalán Nagydíjjal folytatódik a hétvégén a MotoGP szezonja, a mezőnyre pedig szokás szerint két tréning várt pénteken. A délelőtti tét nélküli gyakorláson Jorge Martin volt a leggyorsabb, a lényeg azonban a délutáni egyórás edzés volt, amelyen eldőlt, kik jutnak automatikusan az időmérő második felvonásába.

Az utolsó percek tűzijátékából a visszavonulását a minap bejelentő Aleix Espargaro jött ki győztesen, 1:38,562-es rekordidővel zárt az élen az Apriliával. Remekül mentek a KTM-ek is, hiszen Brad Binder úgy is második lett, hogy kétszer is (!) bukott az edzésen, míg Pedro Acosta harmadik, Jack Miller pedig ötödik lett. Közéjük a címvédő Francesco Bagnaia férkőzött be legjobb ducatisként, míg a vb-éllovas Martin hatodikként zárt.

motogp-aleix-espargaro-3

A top 10-be és ezáltal a Q2-be Enea Bastianini, Franco Morbidelli, a Yamahával meglepetésre Alex Rins, valamint Maverick Vinales fért még be. Kiszorult viszont onnan a két Marquez, a hajrában eleső Alex, valamint a Le Mans után ismét haloványabban kezdő Marc. Bukott még amúgy Fabio Quartararo, valamint Fabio di Giannantonio is – utóbbi Binderhez hasonlóan duplázott. A sort az öt Honda zárta – igaz, a szabadkártyás Stefan Bradl délután motorra sem ült betegség miatt.

A péntek délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Aleix Espargaró Aprilia 1'38.562  
2. Brad Binder KTM 1'38.634 0.072
3. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 1'38.665 0.103
4. Francesco Bagnaia Ducati 1'38.695 0.133
5. Jack Miller KTM 1'38.702 0.140
6. Jorge Martín Pramac Ducati 1'38.793 0.231
7. Franco Morbidelli Pramac Ducati 1'38.831 0.269
8. Enea Bastianini Ducati 1'39.017 0.455
9. Alex Rins Yamaha 1'39.043 0.481
10. Maverick Viñales Aprilia 1'39.058 0.496
11. Álex Márquez Gresini Ducati 1'39.113 0.551
12. Marc Márquez Gresini Ducati 1'39.153 0.591
13. Miguel Oliveira Trackhouse Aprilia 1'39.350 0.788
14. Fabio Quartararo Yamaha 1'39.352 0.790
15. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 1'39.382 0.820
16. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'39.420 0.858
17. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'39.479 0.917
18. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 1'39.504 0.942
19. Johann Zarco LCR Honda 1'39.558 0.996
20. Takaaki Nakagami LCR Honda 1'40.028 1.466
21. Joan Mir Repsol Honda 1'40.256 1.694
22. Luca Marini Repsol Honda 1'40.318 1.756
  Stefan Bradl Honda -  

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Három dél-kelet-ázsiai ország is érdeklődik az F1 iránt

Az elmúlt hetek-hónapok híresztelései alapján új régió kerülhetett a Formula-1 fókuszába terjeszkedés céljából: miután az Egyesült Államokban már sikeresen megvetette a lábát a sportág három nagydíjjal, most Ázsiában, azon belül is a dél-keleti térségben nőtt meg az érdeklődés a száguldó cirkusz iránt. Ezt maga a Liberty Media vezére, Greg Maffei erősítette meg egy csütörtöki monacói eseményen, ahol azt is elárulta, hogy három ország is szívesen vendégül látná az F1-et a térségből: Thaiföld, Dél-Korea és Indonézia – szavai alapján „természetesen” mind városi versenyekkel. Maffei reméli, hogy a naptárba idén visszatérő Kínai Nagydíj sikere után bővülhet az ottani fordulók száma:

„Rengeteg az érdeklődés Ázsiából, sok városból kapunk érdeklődést. Ázsiát illetően ott van Thaiföld, Szöul és van érdeklődés Indonéziából is. Nagyon sok hely van, amely Formula-1-es futamot akar rendezni. Megvizsgáltuk annak a metszéspontját, hogy hol vannak és hol lehetnek a rajongóink, ki tudna egy remek versenyt rendezni és ki engedhetné meg azt ténylegesen magának – ennek a három körnek a kereszteződéseit. Úgy gondolom, könnyedén láthatunk majd egy második versenyt Dél-Kelet-Ázsiában” – idézi Maffei szavait az Autosport.

f1-korea

Sajtó: Sainz és a Williams tárgyal, a Mercedes miatt választhatja a csapatot

Carlos Sainz a Monacói Nagydíj csütörtöki médianapján nyilatkozta azt, hogy összes opcióját számba akarja venni, mielőtt kiválasztja a legjobbat közülük. A hírek szerint az opciók közé tartozik a Williams is – az angol és olasz nyelvű F1-es sajtóban több forrás erről számolt be.

Az Autosport arról ír, hogy a felek között „előrehaladt” állapotban tart az egyeztetés. A lap szerint a Red Bullnál Sergio Perez, a Mercedesnél pedig Andrea Kimi Antonelli miatt záródhat be az ajtó 2025-re, a nagy esélyesnek tartott Audi pedig azonnal dönteni szeretne.

Sainz és a Williams összekapcsolása nem új keletű: a spanyolt februári sajtóhírek szerint Grove-ban látták, miután a Ferrari bejelentette Lewis Hamilton leigazolását. Joggal merülhet fel a kérdés, miért lenne vonzó Sainz számára a jelenleg pont nélkül álló Williams. A hírek szerint a Mercedes kiválóan halad 2026-os motorprojektjével a riválisokhoz képest, ezért a spanyol a gyártó valamelyik partnercsapatát preferálja – ebből nyilván az is adódik, hogy Sainz nem egyetlen évre menne az istállóhoz.

Leclerc a testvérével, Verstappen Tsunodával indulna Le Mans-ban

Nem csupán szóba került a három hét múlva esedékes Le Mans-i 24 órás a Monacói Nagydíj FIA-sajtótájékoztatóján, de meglepően nagy teret is kapott: hét percen keresztül kérdezték róla a meghívott versenyzőket, ami a 43 percre nyúlt esemény egészéhez képest jelentős szelet. Mind a hat F1-est megkérdezték, indulnának-e a versenyen, a válaszok így hangoztak:

Max Verstappen: „Igen, egyértelműen. 11-12 éves voltam, amikor apám az LMP2-ben, aztán LMP1-ben versenyzett. Hihetetlen volt, még gyerekként is, az atmoszféra, az, hogy csapattársakkal együtt kell megtalálni a kompromisszumos beállításokat. Intenzíven követem, volt pár beszélgetés is róla, de jelen pillanatban korai lenne beszállni a szabályok miatt. A BoP-n még javítani kell, nekem pedig a versenyzői súly sem kedvez, felszereléssel 80 kiló vagyok. Yuki, te kellenél nekem csapattársként, a súlyod miatt szárnyalnál, kompenzálnád az enyém!”

Charles Leclerc: „Két éve jobban nyomon követem, mióta a Ferrari beszállt a Hypercar kategóriába, idén pedig annál is jobban, mivel az öcsém GT-ben kezdett versenyezni. Szeretnék Le Mans-ban indulni egy napon, de mindannyiunk számára ugyanaz a probléma: őrült az F1-es menetrend, nem lenne idő felkészülni Le Mans-ra. Egy napon majd szívesen indulnék a testvéremmel.”

Esteban Ocon: „Szorosan szemmel tartom, mivel az Alpine is versenyez a Hypercarban, én is ott leszek Le Mans-ban a 24 óráson. Jó látni, hogy ennyi gyártó van a topkategóriában és nagy harcokat vívnak. Sokszor elmondtam már, nekem a Formula-1 a célom, de soha ne mondd, hogy soha. Egy tesztre egyértelműen nem ez a megfelelő pillanat, de egy nap, ha lesz lehetőség, vállalkoznék rá, ám nem egyszerre az F1-gyel.”

George Russell: „A Formula-1-es karrierem után egyértelműen versenyeznék Le Mans-ban, akár pár mostani F1-es sráccal. Alexszal pár éve beszéltünk is arról, versenyezhetnénk együtt, például GT-ben.”

Alex Albon: „Ugyanez. Ez egyértelműen ott van minden versenyző bakancslistáján. Szívesen indulnék ezekkel a srácokkal. Nem tudom, hogyan valósítanám meg, de fent van.”

Yuki Tsunoda: „Le Mans? Bocsánat, nem figyeltem a kérdést… Igen, egy napon igen. Bocsánat, eléggé szét vagyok csúszva.”

Fotó: Red Bull Content Pool, DPPI

„Rendkívül közel járok a szükséges szinthez” – Sargeant maradna a Williamsnél

A múlt héten már James Vowles, a Williams F1-es csapatfőnöke is kimondta, hogy inog az ülés Logan Sargeant alatt. Alexander Albon leendő csapattársaként az utóbbi hetekben már több név is felmerült Andrea Kimi Antonellitől kezdve Valtteri Bottasig, de a másodéves amerikai is szeretné megtartani a helyét: „Természetesen maradni akarok. Hiszem, hogy eljuthatok a szükséges szintre, szóval ezt próbálom elérni” – jelentette ki Monacóban a Formula.hu jelenlétében Sargeant, aki arra a kérdésre, hogy szerintem mennyire jár közel ehhez a szinthez, így felelt: „Rendkívül.”

A pilótával szembeni egyik elvárás az, hogy konstansan Albon teljesítményéhez közel kerüljön, és miközben Sargeant úgy érzi, hogy előrelépett az utóbbi időben, vannak azért nehezítő tényezők is – amelyekkel ugyanakkor a Williams is tisztában van: „Úgy gondolom, minden hétvégén van esélyem, így ezen is, ugyanakkor nehéz, ha néhány fejlesztés hozzá érkezik. De végső soron a csapat tisztában van az autók közötti különbségekkel, szóval ha a pályán nem is látszik, kalkulálni tudnak vele” – fogalmazott. Hozzátette: Vowles végig támogatta őt az elmúlt másfél évben és ez most is így van, és együtt akarják előremozdítani a jelenleg kissé küszködő, a konstruktőri értékelésben sereghajtó Williamst.

f1-sargeant-williams-imola

Kártérítést kapott Schumacher családja egy újság mesterséges intelligenciás „interjúja” miatt

Mi is beszámoltunk róla tavaly áprilisban, hogy a német Die Aktuelle bulvárlap egyik száma olyan címlappal jelent meg, amelyen Michael Schumacher és „Az első interjú” szöveg volt látható. A kétoldalas „interjúban” pedig olyanok hangzottak el a, hogy „az élete nagyon megváltozott” a hétszeres F1-es világbajnoknak a 2013 év végi síbaleset óta. Csak a cikk legvégén derült ki, hogy az egész interjút mesterséges intelligenciával készítettek, azaz természetesen semmi köze nem volt az említett baleset óta a nyilvánosságban nem is mutatkozó német exversenyzőhöz.

A bíróság most 200 ezer eurós kártérítést ítélt meg Schumacher családjának az álinterjú miatt. A Die Aktuelle főszerkesztőjét egyébként két nappal a szóban forgó cikk és lapszám megjelenése után kirúgták.

f1-michael-schumacher

Nem igazán egyeztet Tsunodával a Red Bull

SI202405190659_hires_jpeg_24bit_rgb_resize

Nem egyeztet a Red Bull Yuki Tsunodával – árulta el a japán F1-es pilóta. A karrierje eddigi legerősebb szezonját futó, a pontverseny tizedik helyén álló versenyző elismerte, hogy természetesen szeretne az anyaistálló egyik autójába beleülni, de nem úgy néz ki, hogy feltétlenül vele számolnának Milton Keynesben.

„Pilótaként mindig olyan autóban és csapatban akarunk lenni, amely jól teljesít, és nyilvánvaló, hogy jelen pillanatban a Red Bullé a mezőny legjobb autója. Főleg ha már egy ideje a Red Bull család tagja vagyok, akkor különösen szeretnél abba az autóba beleülni. Szóval hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ez a célom” – mondta Tsunoda.

„Nagyszerű lenne, ha beleülhetnék a Red Bullba, de az igazság az, hogy nem sok egyeztetés zajlik köztem és a csapat között. Szóval teszem a dolgom, és meglátjuk, hogy hogyan alakul a jövő.”

Tsunoda egyébként fontos szereplője lehet az F1-es pilótapiacnak, hogy hogyan, arról a Formula Podcast legutóbbi adásában beszélgettünk: