„A munka elkezdődött!” – Navracsics Tibor új feladatot kapott, látszólag nagyon örül neki

2024. jan 2. 10:26
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Navracsics Tibor január másodikán már elkezdte a munkát új minisztériuma élén. / Fotó: Blikk, Zsolnai Péter /

Navracsics Tibor január másodikán már el is kezdte a munkát az új minisztérium élén / Fotó: Blikk/Zsolnai Péte

Navracsics Tibor új feladatot kapott, hisz az újév második napján megalakult Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, és a munka már el is kezdődött.

Tavaly november környékén lehetett először olvasni arról, hogy a magyar kormány átalakulás előtt áll és Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter saját tárcát kaphat. Akkor a politikus még csak annyit mondott az ügyről, hogy már tárgyalnak az ügyről a miniszterelnökkel. Nem sokkal később a tárgyalásoknak meglett a gyümölcse, ugyanis a parlament honlapján is megjelent egy törvénytervezet, amelyből megtudhattuk, hogy az új tárca a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium nevet fogja viselni.

Orbánék új minisztériumot hoznak létre

Orbánék új minisztériumot hoznak létre

Később kiderült, hogy az új tárca nem egyszerűen „csak” területfejlesztéssel fog foglalatoskodni, hanem átvesz feladatokat a Belügyminisztériumtól, sőt még a Gulyás Gergely által vezette Miniszterelnökség feladatainak egy részét is bekebelezi majd. További változásként a Belügyminisztérium közölte, hogy az államigazgatás, az önkormányzatok, a területfejlesztés és az uniós források mind egy szaktárcához fognak majd tartozni, elméletileg ez lehetővé teszi majd a fejlesztéspolitika teljes körű összehangolását.

2024 második napján Navracsics Tibor nem is tétlenkedett tovább: munkába állt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium élén, erről pedig fotót osztott meg hivatalos Facebook-oldalán. Navracsics mellett ott van a munkáját segítő hat államtitkár is a képen. Név szerint: Ágostházy Szabolcs európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, Dukai Miklós önkormányzati államtitkár, György István területi közigazgatásért felelős államtitkár, Horvát Szilárd közigazgatási államtitkár, Latorcai Csaba parlamenti államtitkár, közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes, és végül, de nem utolsó sorban Mayer Gábor területfejlesztésért felelős államtitkár.

A munka elkezdődött!

– írta a posztjához Navracsics.

BLIKK DOSSZIÉ mappa mappa

Navracsics tibor

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

Navracsics Navracsics tibor Területfejlesztési Minisztérium 2024