Több vármegyére figyelmeztetést adtak ki a sűrű köd miatt – Ilyen időjárásra számíthatunk kedden

2024. jan 2. 6:16
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Több megyében sűrű ködre kell számítani/Illusztráció: MTI/Komka Péter

Több vármegyében tartós, sűrű ködre kell számítani kedden / Illusztráció: MTI/Komka Péter

Az időjárás-előrejelzés szerint mindenütt fokozatosan javulnak a látási viszonyok, rövid időre a nap is kisüthet.

Mindeközben kedden délelőttől kezdve északnyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, így beborul az ég, és este az északi tájakon már gyenge eső is előfordulhat. A délnyugati, déli szél megélénkül, a Dunántúlon olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 4-9 fok között alakul, délen néhol ennél enyhébb lehet az idő. Késő este 1-8 fokot mérhetünk.

Budapesten rövid időre a nap is kisüthet, de délelőtt északnyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és este, késő este már gyenge eső is előfordulhat. A déli szelet időnként élénk lökések kísérhetik. A keddi csúcsérték a hosszabb ideig párás tájakon 4-5, másutt akár 7-8 fok körül is alakul. Késő este 5-6 fok körüli értéket mérhetünk.

Az éjjel képződött köd a reggeli órákban kis eséllyel észak felé terjedhet, a fagypont alatti ködös tájakon ónos szitálás előfordulhat. A nap folyamán azonban fokozatosan ritkul a köd, javulnak a látási viszonyok. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém is Zala vármegyékre kiadták a citromsárga figyelmeztetést, ezeken a területeken tartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.

Ezekben a vármegyékben nagy lesz a köd/Fotó: met.hu

Ezekben a vármegyékben nagy lesz a köd / Fotó: met.hu

Szerdán nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Szórványosan várható eső, zápor. A délnyugati szél helyenként megerősödik. Kora délután többnyire 8-14 fokra lehet számítani.

Több hullámban esős, enyhe idővel indul a 2024-es év: erre számíthatunk január első hetében

Több hullámban esős, enyhe idővel indul a 2024-es év: erre számíthatunk január első hetében

Csütörtökön nagyobbrészt erősen felhős idő várható, majd csökken a felhőzet. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, egy-egy zivatar, majd a nap második felében csökken a csapadékhajlam. A délnyugati, majd nyugati, északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1-8, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7-14 fok között valószínű.

Pénteken változóan felhős lesz az ég, majd megvastagszik a felhőzet. Főleg a nap második felében szórványosan előfordulhat eső, zápor. Hajnalban ködfoltok képződhetnek. Jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali -3, +5 fokról általában 7-13 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

BLIKK DOSSZIÉ mappa mappa

időjárás

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

időjárás Időjárás előrejelzés