Nagy döntések várnak a magyarokra 2024-ben

GettyImages-1389299132
2024.01.02. 06:00
2024 első napján újra választási évre ébredt Magyarország, ráadásul rögtön duplázhatnak a választásra jogosultak: dönthetnek az európai parlamenti, valamint az önkormányzati jelöltekről.

2022 nyarán határozott úgy az Országgyűlés, hogy 2024-ben már egy napon tartják az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat. A dupla voksolás dátuma június 9-e.

A főszereplők

A Fidesz–KDNP egyelőre nem hozta nyilvánosságra európai parlamenti listáját, de a listavezetői pozíció várományosa Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter.

Gyurcsány Ferenc egy márciusi interjúban jelentette be, hogy

  • Dobrev Klára,
  • Molnár Csaba
  • és Vadai Ágnes lesz a Demokratikus Koalíció EP-listájának első három helyén.

Dobrev Klára és Molnár Csaba a jelenlegi ciklusban is EP-képviselő, Vadai Ágnes a magyar Országgyűlés tagja.

A Momentum novemberben tette közzé EP-listáját, az első öt pozíció:

  • Donáth Anna, EP-képviselő,
  • Cseh Katalin, EP-képviselő,
  • Deli Tamás Győző, 2017-ben lépett be a Momentumba, volt a párt keszthelyi és Zala vármegyei elnöke, jelenleg országos küldött,
  • Vajda Viktória, a Momentum gödi önkormányzati képviselője,
  • Berg Dániel, II. kerületi alpolgármester.

Az MSZP listáját az egyik főpolgármester-helyettes vezeti:

  • Tüttő Kata főpolgármester-helyettes,
  • Gurmai Zita, a Magyar Szocialista Párt és az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete elnöke, országgyűlési képviselő,
  • Harangozó Gábor, korábbi EP-képviselő,
  • Andor László, volt uniós biztos,
  • Bazin Levente, miskolci önkormányzati képviselő.

Az LMP listájának élén Ungár Pétert találhatjuk, viszont a zöldpárt társelnöke már közölte, hogy mandátumszerzés esetén sem lesz belőle EP-képviselő. Az első öt név:

  • Ungár Péter, az LMP társelnöke, frakcióvezetője,
  • Schmuck Erzsébet, társelnök,
  • Tetlák Örs, a párt országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere,
  • Kanász-Nagy Máté, országgyűlési képviselő,
  • Hohn Krisztina, volt országgyűlési képviselő.

A Párbeszéd-Zöldek EP-listavezetője Jávor Benedek. A politikus korábban az LMP frakcióvezetője volt, majd a pártszakadás után már párbeszédes képviselőként 2014–2019 között az Európai Parlamentben dolgozott. Jelenleg a főváros brüsszeli képviseletének vezetője.

A Mi Hazánk Mozgalom, a Jobbik-Konzervatívok, valamint a Kétfarkú Kutya Párt egyelőre nem tett az európai parlamenti listájukra vonatkozó bejelentést. A Vona Gábor-féle Második Reformkor is rajthoz áll a EP-választáson, mandátumszerzés esetén Pekárné Farkas Emese alelnök dolgozna az Európai Parlamentben. Indul a választáson a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Néppárt, valamint a Jakab Péter által alapított Nép Pártján is.

A pártok az önkormányzati választásra is bejelentettek már több jelöltet. A főpolgármesteri pozícióért ringbe száll

  • Karácsony Gergely, aki 2019 után újrázna, hivatalosan támogatja a Párbeszéd, a Momentum és a Demokratikus Koalíció is.
  • Brenner Koloman, a Jobbik-Konzervatívok jelöltje.
  • Grundtner Andrást a Mi Hazánk Mozgalom indítja.

A Fidesz márciusig bejelenti a főpolgármester-jelöltjét, miközben az LMP Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkárral tárgyal az indulásról.

Az erőviszonyok

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője év végi vitainterjúnkban úgy vélekedett, hogy az aktuális kutatásokból kiindulva a kormánypártok mellett a Demokratikus Koalíció, a Momentum, a Kutyapárt, valamint a Mi Hazánk számíthat EP-mandátumra.

Horn Gábor szerint a Fidesz hozni fogja a 12 körüli mandátumszámot, a DK a négyet, valamint azt sem zárja ki, hogy a Momentumnak újra sikerüljön a kettő. A Republikon Intézet vezetője arra számít, hogy akár az MSZP is képes lehet elérni az 5 százalékos küszöböt, valamint a szavazók hálásak lehetnek az LMP 2022 óta látott következetes politikájáért.

A két elemző között abban nem volt egyetértés, hogy Karácsony Gergely biztosan megnyeri-e a főpolgármester-választást. „Arra azért nem vennék mérget, hogy Karácsony Gergely megnyeri a választást, mert a magyar politikatörténet egyik legnagyobb korrupciós botránya kötődik a nevéhez. Még a budapesti baloldaliaknak sem tudta elmagyarázni a félmilliárd forintos adomány beszerzésének és felhasználásának pontos történetét” – hangsúlyozta Mráz Ágoston Sámuel.

Horn Gábor nem gondolja, hogy legyőzhető Karácsony Gergely, viszont kérdés, hogy a választási szabályok átírása után a pártlistákról bekerülő politikusokból milyen összetételű közgyűlés lesz a főpolgármester mögött.

(Borítókép: Emberek szavaznak az országgyűlési választásokon 2022. április 3-án Budapesten. Fotó: Janos Kummer / Getty Images)