Kiadták a veszélyjelzést: kilenc vármegyében kell fokozottan figyelni

2024.01.02. 06:10
Kedd reggel az ország nagy részén ködfoltok alakulhatnak ki, majd napközben is borús, felhős idő várható. Délután főként az északi térségekben lehet kisebb esőre és záporra számítani. A meteorológiai szolgálat összesen kilenc vármegyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a sűrű köd miatt. A legmagasabb hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul.

Kedd reggel nagy területen képződhet köd, emellett egész nap borús, felhős időre kell számítani. Az Időkép előrejelzése szerint az északi térségekben kisebb eső és zápor is kialakulhat. A Dunántúl mellett sokfelé megélénkül és megerősödik a déli-délnyugati szél.

A hajnali órákban még hűvösebb, mínusz 3 és 3 fok között lehet a hőmérséklet.

A NAPPALI CSÚCSHŐMÉRSÉKLET 4 ÉS 12 FOK KÖZÖTT ALAKUL

A HungaroMet figyelmeztetést adott ki több járásra a tartós, sűrű köd miatt.

Elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyében.

Az érintett régiókban tartós, akár hat órán át tartó, sűrű köd várható, a látástávolság pár száz méterre korlátozódhat.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras