A törött tészták élesek, mint a kések

2024.01.01. 12:52

Apró darabokra törte a csőtésztát, mi meg csak néztük félbambán, hogy mit művel. Furcsa alakúra töredeztek a hosszú szálak. Az biztos, hogy a nyikorgó ajtajú kredenc legnehezebben kihúzható fiókjából került elő a több éve ott lapuló papírdobozban száradó csőtészta. Máshonnan nem kerülhetett elő, mert minden más ehetőt már rég felzabáltunk.

A félig kihúzott fiókot ekkor valamelyikünk addig ráncigálta, míg kifordult a helyéről, nagy szerencsénkre, mert mintha lett volna valaki odafent vagy odalent, akinek az a dolga, hogy gondoskodjon rólunk.

  • Négyen voltunk: egy szerb, egy szlovén, egy horvát meg jómagam, a magyar.

Békés időket éltünk, megfértünk egy lakásban, közös nyelvünk, leginkább rám való tekintettel, a lengyel volt. Már csak a zsidó temető megsüllyedt sírkövei mellett termesztett vadkender maradéka száradt a sütőben, amit silány minőségű cigarettapapírba csavarva szívtunk, de ez, tapasztalt füves körökben köztudottan, nemhogy csillapította volna az éhségünk, de hatványozottan növelte, hiába röhögtünk, vigyorogtunk, egy idő után az is éhes vicsorgássá torzult.

Törött tészták

A nagy robajjal leeső fiókból zörgő héjában ördögűző fokhagyma és néhány konzervparadicsom gurult szanaszét, mintegy szemen köpve cinikus hitetlenségünket, felsőbbrendű kételyeinket megcsúfolva. Torkunkra forrt a röhögés azon nyomban.

Hát ezért tördelte a szlovén a csőtésztát, mégiscsak ő élt legközelebb az olasz határhoz. A szárazság élénk roppanása nyomán az egycolos darabok némelyike hegyben végződő szúrósra tört. Tollhegyformára hasonlított. Mondta is a szlovén gyerek, hogy penne. Hát tőlem lehetett bármi, csak ehető legyen, szívtam bele az elszíneződött rigóba, ami akkorára zsugorodott, hogy éppen ráégett a számra, nem győztem kiköpni, az ajkamat fájlalva nyalogattam a szám.

A szerb srác, akinek hegyes, az álláról előreugró szakálla szinte felszántotta a szellőzetlen szoba levegőjét, talált egy üveget, amelynek az alján még néhány kortynyi vodka kotyogott, csoda, hogy túlélte a szilvesztert. Örömében felkiáltott, szerencsénkre ez lett a veszte, mert a szlovén, befejezve a tésztatördelést, lecsapott a maradék vodkára, és elkobozta azzal, hogy arra szüksége lesz a tésztához.

Csírájában elfojtotta a kitörni készülő lázadást, amikor kijelentette, hogy vodka nélkül nem tud főzni. A paradicsomkonzervek meg a fokhagymák mellé helyezte a palackot, majd testével védelmezve azokat, utasított minket, hogy szerezzünk a szomszédból – vagy akárhonnan, de gyorsan – vajat és tejszínt.

Ez abban a helyzetben totális baromságnak, nagyjából az eltorzult, beszívott tudatállapotunknak megfelelő nonszensznek hangzott. A szlovén, látván, hogy mind a hárman az ő elmeállapotáért aggódva torz mosollyal az arcunkon arra készülünk, hogy őt ártalmatlanítva hozzájussunk a vodkához, egy bökővel a kezében hadonászva utasított újfent, hogy vegyük komolyan a dolgot. Ő már túljutott azon az állapoton, ami még minket távol tartott a valóságtól. Ha enni akarunk, akkor vakon kövessük az utasításait.

Vaj, tejszín, macska

Égő ajkamat tapogatva elindultam, hogy teljesítsem a lehetetlen küldetést, mert kizártnak tartottam, hogy a négy napja tartó hóesésben, az új év első napján bármelyik szomszéd akárcsak ajtót nyisson. De a szlovén fenyegető fellépése, az éhség egyre nyomasztóbb kínja és a múló eufória egyre meredekebb lejtője bátorságot öntött a szívembe.

A szerb csatlakozott hozzám, együtt mentünk a szomszédba, láttam magam előtt, ahogy a brokátselyem köntösbe bugyolált Mária néni a védőlánc nyújtotta keskeny résen elmosódott pillantással felméri a látványt, ezek mi volnánk, és deklasszált hanghordozással kikéri magának, hogy az újév reggelén zaklatjuk.

Háta mögül élénk macskanyávogás vegyül lágyan ömlengő l betűibe. Eldadogtam, hogy mire lenne szükségünk. Még be se fejeztem, amikor Mária néni eltűnt a résből, az ajtó becsapódott. A szerb dühében lefejelte a zárt ajtót, ami kisvártatva újra kinyílt, két, pókhálóráncos, halvány kékeres kéz nyújtotta a vajat és a tejszínes köcsögöt, éppen csak átvettem, amikor az óriási macska kiszökött, felkunkorodó farokkal nyávogott a lábamnál, dörgölőzött. Mária néni visszalépve az ajtó mögé, suttogva szólt a macskának, árulónak bélyegezte, és hirtelen becsapta az ajtót. Visszamentünk a zsákmánnyal, a macska végig a lábamnak dörgölőzve jött mellettem.

A vadkender édeskés szagát kezdte elnyomni a forró olajon piruló fokhagyma illata. A horvát is csatlakozott a szlovénhez, segített aprítani a fokhagymát. A szlovén abszolút ura volt a helyzetnek, kavargatta a fokhagymát, nem hagyta odaégni, előzőleg utasította a horvátot, hogy vegye ki a fokhagymák közepét. Én szépen odatettem a konyhapultra a tejszínes köcsögöt meg a vajat, a macska nem tágított, ott ágaskodott a pultnál. Egy lábasban lobogott a víz, a szlovén fél marok sót szórt bele, kinyitotta a paradicsomkonzerveket, és azok tartalmát a serpenyőben piruló fokhagymákra öntötte, a sziszegő-sercegő hang után felcsapott a paradicsom édes-savas illata, felbugyborékolt az átforrósodott szósz, a szlovén kisebbre vette a lángot, és hagyta lassan főni.

Tejszínes paradicsom

A szerb odamasírozott a tűzhelyhez, egyenes háttal, fejét kissé hátravetve, az előreugró szakálla árnyékot vetett az egy szem csupasz égővel megvilágított helység konyhapult felőli falára. Amolyan nemtőként, védelmező raszputyini alakként magasodott fel az árnyéka, miközben a vodkáért nyúlt, de még mielőtt bárki is megakadályozta volna közülünk, a macska – talán az árnyéktól megijedve, de határozottan úgy tűnt, hogy a vodkát védelmezve – a szerb mellkasának ugrott, aki ijedtében hátrahőkölt, nekiesett a rozoga konyhaasztalnak. Jebiga, ordította, és a sakktábla mintájú kőpadlón elterült, mint egy kiütött ló.

A szlovén is káromkodott valami cifrát, és sietve a bugyborékoló paradicsomra loccsantotta a maradék vodkát, felcsapott a láng, de aztán gyorsan alábbhagyott a kevergetés nyomán, csak az illata töltötte be az egész helyiséget, végképp legyőzve a vadkenderét. Újabb kevergetés után a szlovén a vajat dobta a serpenyőbe, kis lángon tovább kavargatta a besűrűsödő szószt, és amikor látta, hogy a tészta is megfőtt, belecsorgatta óvatosan a serpenyőbe a tejszínt, és folyamatos kevergetés mellett teljesen elegyítette az összetevőket. Leszűrte a tésztát, és beleöntötte a szószos serpenyőbe, összeforgatta, hogy minden törött csőtészta teljesen elmerüljön a selymes, vodkás, tejszínes paradicsomban.

Négy tányérba szedte, testvériesen elosztotta a szlovén, ugyanannyi jutott a szerbnek, a horvátnak, a magyarnak és magának is. Talán neki egy kicsit kevesebb, mert a macska is velünk volt, róla sem feledkezhettünk meg az új évben.

(Az Index Könyvek gondozásában megjelent Vajda Pierre:  Pierre kóstolgat – és hiszed, vagy sem, elégedett című könyve itt megvásárolható.)

Pierre gasztroesztéta. A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.

Ha lemaradt volna az előző heti Pierre-cikkről, itt elolvashatja.

Aranyköpések

Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben

MEGVESZEM
Pierre

Pierre kóstolgat, mesél, és a gasztronómia varázslatos világába kalauzol.

MEGVESZEM