szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az évtizedek óta bujkáló férfiról egy 2018-ban készült fényképet mutatott be az egyik izraeli hírcsatorna.

Izrael háborúban
Kitört az újabb háború a Gázai övezetben, miután a Hamász palesztin terrorszervezet 2023. október 7-én megtámadta Izraelt. A brutális akcióban és az arra adott izraeli válaszcsapásokban ezrek haltak meg. A Hamász több mint kétszáz civilt ejtett túszul, akikért cserébe palesztin foglyok szabadon bocsátását követelik. A fogolycseréket, a tűzszüneti megállapodást és a konfliktus más fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.
Friss cikkek a témában

Előkerült a legfrissebb fotó a Hamász főterroristájáról, Mohamed Deifről – írja a Times of Israel. A Hamász katonai szárnyát vezető, évtizedek óta bujkáló férfiról egy izraeli tévécsatorna mutatott be egy eddig nem ismert, a relatív közelmúltban készült képet. Ugyan a fotó keletkezési körülményei nem ismertek, így azt sem tudni, hogy pontosan hol és mikor készítették, az Ynet hírportál úgy tudja, hogy egy 2018-as társasági esemény alatt fotózhatták le Deifet.

A kép azt követően került nyilvánosságra, hogy az izraeli médiában kételyek merültek fel Mohamed Deif korábbi, súlyos sérüléseit illetően, amelyeket a különböző izraeli merényletek következményeiként szenvedett el állítólag. Azt már régóta tudják, hogy Deif elvesztette az egyik szemét, illetve azt is tudni vélték, hogy mindkét lába és az egyik karja is odalett, ám ez utóbbi sérülései váltak kétségessé.

A fényképét bemutató tévéműsorban arról beszéltek, hogy a férfinak egy lába hiányzik csupán, amelyet protézissel pótolt, ám ez a fénykép alapján nem erősíthető meg, lévén, hogy azon csak a vállaitól felfelé látszik. Egy december 20-i beszámoló azonban az izraeli hadsereg (IDF) által Gázában szerzett videóanyagra hivatkozva azt állította, hogy Deif nagyon is képes segítség nélkül járni, noha láthatóan biceg.

Az Ynet szerint ugyanakkor a férfi olykor még mostanában is kénytelen kerekesszékben közlekedni a sérülései miatt, ám ez nem akadályozza abban, hogy aktívan részt vegyen a gázai harcok irányításában. Az IDF szerint is Deif tolószékét találhatták meg Gázaváros Rimal negyedének egyik épületében, amelyről úgy tudják, hogy korábban a Hamász vezetésének műveleti központja volt.

Három végtagját is elveszíthette a Hamász terrorista fantomja, de Izrael nem tudja elkapni

Mohamed Deif tette a palesztin Hamászt veszélyes terrorcsoporttá. Mindig bujkál. Egyszer adott interjút, de maszkban. Politikai ambíciói nincsenek, de a terrorista szervezetnél állítólag mindig övé az utolsó szó. A Hamász szombaton indított Izrael elleni támadásában is kulcsszerepet játszik, ezt jelzi, hogy noha rendkívül ritkán szólal meg nyilvánosan, most megtette, gyújtó hangú szózatot intézett a palesztinokhoz, bejelentve az offenzíva indítását.

A fantomnak is nevezett Deif a 90-es évek közepe óta szerepel a leginkább körözött terroristák listáján. A fegyveres ellenállás feltétlen híve, akinek a nevéhez fűződik a Hamász ütőképes hadseregének a felállítása, öngyilkos merényletek megszervezése, a rakétaarzenál létrehozása, valamint az izraeli területre is elágazó gázai alagútrendszer kiépítése. A férfi óriási szerepet játszott a palesztin–izraeli békefolyamat megakasztásában is.

Több mint két évtizede Izrael leginkább keresett célpontja, de eddig nem sikerült elkapni. Faluról falura jár, alagutakban bujkál – ahol élete nagy részét tölti –, nyilvánosan is csak egyszer szerepelt, az al-Dzsazíra katari tévé interjújában, de maszkot viselt. Az eredeti nevét – amely Mohamed Diab volt – ezért is változtatta Deifre, azaz „vendégre”. A kilencéletű terrorvezért az izraeliek vagy fél tucatszor próbálták megölni, de valamennyi akciót megúszta.