Eb-főpróba: kétgólos vereséget szenvedett a női vízilabda-válogatott

MH/MTI
2023. december 28. csütörtök. 22:51

A magyar női együttesnek ez volt az utolsó hivatalos felkészülési mérkőzése a január 5-én, Eindhovenben kezdődő Eb előtt, amelyen az A csoportban a világbajnoki címvédő és házigazda hollandok mellett a horvátok és a legutóbbi kontinensviadalon ezüstérmes görögök lesznek majd az ellenfelei.

„Azt hiszem, az a normális, ha a négy negyedet együtt nézzük, és nem azt mondjuk magunknak, hogy három negyedben kaptunk összesen két gólt, és csak a másodikban ötöt” – idézte Mihók Attilát az mvlsz.hu. A kapitány hozzátette, „lehet és kell arra építeni”, hogy a második félidőt egyetlen ötméteresből kapott góllal lehozták, ugyanakkor megengedhetetlen, hogy a rivális egy negyed alatt ötször legyen eredményes.
„Három ötméterest engedtünk nekik, ezt sokkal jobban meg kellett volna oldanunk, összességében ez jelentette igazán a különbséget. Mi végül is egyig juthattunk volna ezen a téren, csak azt nem kaptuk meg 7-5-nél” – fogalmazott Mihók Attila, aki azt is megemlítette, hogy az emberelőnyös helyzeteket nem úgy használták ki, ahogyan szerették volna, és elsősorban emiatt nem tudták szorosabbá tenni a mérkőzést.

Eredmény, női felkészülési mérkőzés:
Spanyolország-Magyarország 7-5 (1-2, 5-1, 0-1, 1-1)
a magyar gólszerzők: Leimeter 2, Gurisatti, Keszthelyi-Nagy, Parkes 1-1

Írta a Magyar Hírlap