Egy édes szamorodni ínyenceknek

Mármost így, e besötétedő égboltú évtől búcsúzván van egy-két ellentmondásos tanulság, amit le szeretnénk vonni e fáradságos és áldozatos munkát összegzendő mintegy. Azt szoktuk mondani ugye, hogy valakinek ezt is meg kell csinálnia: kóstolni, jó fej borászoktól tanulni, a legszebb bortájakra elmászkálni és néha jókat enni, és még fizetnek is érte, hát ez van, ez adatott.

Ahogy egy ételsor végén, így év végén is kóstoljunk egy kis tokajit meg egy kis gyomorkeserűt. A tokajival kezdünk, fontos, hogy jó minőség/ár arányú terméket ajánlunk, a szegény ember aszúját.

Ez a tétel a Grand Tokaj, leánykori nevén a Tokaji Borkombinát egy édes szamorodnija. A szamorodnit ugye, az olyan fürtből préselt mustból erjesztik, amin az ép, a töppedt, azaz mazsolásodott és az aszús szemek egyaránt megtalálhatóak (az aszút szemen szedik, azaz a fürtből kicsipegetik és összegyűjtik az aszús szemeket). Mesés illatában az aszússág hasonlíthatatlan illatkép vonala és citrusos-mézes sárgabarackosság kis vaníliával, elegánsan édes, nem gejl, kortyban üde, szépen ívelő savak, jó balansz, az egész könnyed és jó ivású, ha nem is aszú, de élmény, bejglibor.

Ami a legfontosabb, nemcsak a világborok jobbak, mint valaha: az utóbbi bő húsz évben, amióta én a bortengeren hajókázok, a magyar bor színvonala majdnem 20 pontot emelkedett, miközben a termőterület 93 ezer hektárról 56 ezerre csökkent. Remek borokat kóstolhatni, amelyek – felnőtt módon fogyasztva – boldoggá teszik az embert, de heuréka-élménnyel, azonnali megvilágosodást nyújtó tétellel ritkán találkozhatni. Nekem a Szepsy küvé volt az első ilyen. Nyilván minden kóstolás szubjektív, de az én szerény percepcióm szerint a kóstolt mintegy száz mintából mind a három legjobb külföldi tétel volt, ezzel most jó nagy népszerűtlenségre fogok szert tenni a Borvilágot olvasgató fogyasztók és borászok között, de az azonnali aha-élmény egy toszkán, egy spanyol és egy francia bornál kólintott fejbe.

Mármost, ha visszaidézzük ezt a majd’ száz mintát, a nagyon erős magyar fehér mezőny előtt tehát egy toszkán fehéret véltem a legjobbnak, Bibi Graetz 2022-es Colore Biancóját, mert „a hallatlan elegancia és harmónia mellett a pohárban szabályosan kinyílik, mint a rózsa. Ha hagyjuk kicsit melegedni, meghökkentő folyamat érezhető: nő az illatintenzitás, a zártságból pedig kinyílik a komplexitás, virág, citrus vagy barack, déligyümölcs, ásványosság.”

Egy magyar bor hasonít ehhez a koncentrált könnyedséghez: a St Andrea Máriája, mert „franciás, amennyiben a szokottnál intenzívebb, érettséget sugárzó, elegáns, fehér virágos illatú, trópusi gyümölcsök emlékét és őszibarackot idéző ízképe tüzes, 14.6 %-os alkoholra és magas, 7.8. g/l-es savakra támaszkodik, eszméletlen finom, komplex és jelentős holmi, a burgundi borokat idéző harmóniával”.

A nagy bor tehát könnyed: a nagyon magas beltartalmi értékek (alkohol, sav, extrakttartalom) tökéletes egyensúlya, harmóniája miatt, könnyed, de nem könnyű, térmélysége van, koncentrált és a pohárban kinyílik, sokszor az ásványosság bioárama bizsergeti az ember csőrét, ajkát és szájpadlását, új és új rétegek tárulnak fel benne, lényege tehát az intenzív harmónia könnyedsége.

Grand Tokaj Édes Szamorodni 2021, 2620 Ft, 90 pt

BLIKK DOSSZIÉ

Bor