szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A társaság még tavasszal kapta az óriási büntetést, most konkrétan arról írnak, úgy érzik, hogy egész működésük nemkívánatos volt a Magyar Nemzeti Banknak.

"A Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. 2023. december 22-én bejelentéssel élt az engedélyező Magyar Nemzeti Bank felé, amelyben 2023. december 31-i hatállyal visszaadja működési engedélyét, egyúttal tájékoztatta a hatóságot, hogy ügyfeleivel elszámolt, illetve a vagyonkezelési feladatokat más bizalmi vagyonkezelők részére átadta" - indul a Primus Trust szerdai közleménye.

A társaság a folytatásban aztán arról ír, hogy az utóbbi pár év történései nyomán arra jutottak, hogy

működésünk nem kívánatos az MNB számára.

Azt írják, 2021 eleje óta sorra kapták az MNB, mint felügyeleti szerv részéről az erre utaló hatósági jelzéseket, de az "ellehetetlenítési sorozatból" a tavaszi, 300 millió forintos rekordbírságnak már sajtóvisszhangja is lett. Ezt, "annak számos anyagi és eljárási jogszabálysértése miatt" közigazgatási perben megtámadták, de az MNB közlésük szerint sohasem adott nekik alkalmat arra, hogy korrekt szakmai párbeszéd keretében megvitassák a velük kapcsolatban felmerült, meggyőződésük szerint "koncepciós" kifogásokat. Ez szerintük elfogadhatatlan, de "rendkívül jellemző" volt. Mármint, hogy sose kaptak lehetőséget a párbeszédre.

A Primus Trust Zrt. Magyarország első engedélyes üzletszerű bizalmi vagyonkezelőjeként 2015 májusában kezdte meg tevékenységét. Közleményük szerint "az első pillanattól kezdve várhatóan egészen ez év végéig a Primus Trust Zrt. magasan piacvezető pozíciót foglalt el," 2015 és 2023 között 3,5-4 milliárd forintot adózott, és ügyfeleik és a kezelésükben állt vagyon mintegy fele külföldi volt. A hazai bizalmi vagyonkezelésben nemzetgazdasági szinten is nagy potenciált láttak, de az MNB ezt, mint írják, másként látta.

"Ennyire ellenséges hatósági környezetben azonban nem kívánjuk időnket, energiáinkat és szaktudásunkat koncepciós eljárásokra pazarolni, ezért példamutatónak szánt munkánkat, mint üzletszerű bizalmi vagyonkezelő Magyarországon nem folytatjuk tovább. S noha félő, hogy távozásunkkal a hazai bizalmi vagyonkezelési iparág – az MNB jól kiolvasható szándékaival egyezően – a jelentéktelenségbe süllyed, ebben a felőrlő küzdelemben már nem kívánunk részt venni. Szilárd szakmai álláspontunk az, hogy az egyébként jó, és nemzetközi mércével is mérve egyedülálló jogi szabályozást, amelyben bizonyítottan jelentős nemzetgazdasági lehetőség van, egy semmivel sem indokolható ellenséges hatósági környezet – amelyben a szakmai érdektelenség és hozzá nem értés csak a legkisebb tényező – kiüresítette"

- áll a társaság búcsúzó közleményében.

Cikkünk megjelenése előtt kerestük az MNB-t, de egyelőre nem reagáltak a Primus Trust közleményére. A 300 milliós bírság kiaszbását a májusi közleményükben azzal indokolták, hogy "a társaság éveken át nyújtott üzletszerűen, az arra vonatkozó engedély hiányában jelentős összegű kölcsönöket".

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.