szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Maffia- és politikai kapcsolatai lehettek a kigyulladt romániai panzió tulajdonosának a helyi sajtó szerint. A vendégekkel teli, fából készült panzió teljesen leégett, eddig hat halálos áldozatról tudni.

A román sajtó szerint a a dél-romániai Prahova megyében kedden leégett panzió tulajdonosa, Cornel Dinicu a 2000-es években a bukaresti alvilág ismert figurája volt, több botrány is fűződik a nevéhez, amelyekben rendőrök és magas rangú politikusok is érintettek voltak.

Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség

A hvg.hu is írt róla, hogy a tűz kedden reggel keletkezett Tohani településen. A kétszintes, fából készült épületben gyorsan elharapóztak a lángok, a földszinten lakók időben kimenekültek, de az emeleti vendégek nem voltak ilyen szerencsések.

Egy felnőtt és egy gyerek holttestét megtalálták, majd újabb négy szénné égett holttestet hoztak ki a romok közül a tűzoltók. A panzióban 26-an tartózkodtak, közülük nyolcat nyilvánítottak eltűntnek: még öt felnőttet és három gyereket keresnek a tűzoltók.

Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség

A hatóságok gondatlanságból elkövetett emberölés és rongálás gyanújával indítottak eljárást. A hivatalos közlés szerint a vendéglátóhelynek nem volt tűzvédelmi engedélye, legutóbb 2019-ben ellenőrizték a szakemberek, amikor több rendellenességet találtak.