| Új sportcsarnokot adtak át egy vidéki városban [2024-02-01]A létesítmény a birkózók és a súlyemelők újabb fellegvára lehet. |
| Alaposan megvágják a kamatokat: indulhatnak a vállalatok a hitelekért [2024-02-01]Önkéntes vállalással segíthetik a bankok a hitelezés felpörgését, ezáltal a gazdasági növekedést. |
| Fogy a gáz a magyarországi tározókból, de pánikra semmi ok [2024-02-01] Ezen a télen már biztos nem lesz semmi gond, a tározók töltöttsége a hideg idő után is magas. |
| Gulyás Gergely kormányinfót tart, az EU-csúcson közben megvan a megállapodás - élőben a kormányinfóról [2024-02-01] Szokás szerint Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra tartja a csütörtöki kormányinfót. Gulyás a tanári béreek emeléséről és brüsszeli zsarolásról is beszélt. |
| A lengyel elnök aláírta a költségvetést, de rögtön el is küldte az Alkotmánybírósághoz [2024-02-01] Andrzej Duda az aláírást azért nem merte megtagadni, mert azzal megakadályozta volna a közszféra dolgozói és a tanárok béremelését. |
| Elárverezik a szalvétát, amelyre felfirkantották Messi első barcelonai szerződését [2024-02-01] A kikiáltási ár 300 ezer font, vagyis majdnem 135 millió forintnak megfelelő összegről indul a licit. |
| Csúcstechnológiás mammográfiai munkaállomással bővült a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikája [2024-02-01]A Mészáros Csoport Pro Filii Alapítványának támogatásával beszerzett nagy felbontású monitor hozzájárul a mammográfiai felvételek részletesebb megjelenítéséhez, ezáltal az emlődaganatok korai felismeréséhez nyújt segítséget. |
| Hatalmas benzinkúthálózat érkezik Magyarországra [2024-02-01]Egy óriási multinacionális cég terjeszkedik a hazai piacon. |
| Feltámadt az ingatlanpiac, a kínai BYD beindította Csongrádot [2024-02-01] Országos átlagban 20 százalékkal nőtt a kereslet az egy évvel korábbihoz képest januárban. Csongrád-Csanád megyében több mint 50 százalékos a növekedés. |
| Fogy a gáz a magyarországi tározókból, de pánikra semmi ok - mondja a minisztérium [2024-02-01] Ezen a télen már biztos nem lesz semmi gond, a tározók töltöttsége a hideg idő után is magas. |
| Gulyás kormányinfót tart, miközben Orbánt EU-csúcson győzködik - élő közvetítés [2024-02-01] Szokás szerint Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra tartja a csütörtöki kormányinfót. |
| Marabu Féknyúz: Bérletes előadás [2024-02-01] |
| Kiadó Hugh Grant impozáns Notting Hill-i háza [2024-02-01]A híres színésznek van egy másik háza is Londonban. |
| Rengeteg élelmiszert hív vissza a Tesco, nehogy ezekből egyen! [2024-02-01]Nagyon komoly minőségi problémák merültek fel. |
| Már meglévő hitelünkre kötnénk hitelfedezeti biztosítást? Ezekre figyeljünk mindenképp! [2024-02-01] A biztosítási piacon két olyan bankfüggetlen csoportos hitelfedezeti célú termék érhető el jelenleg, ami meglévő hitelek mellé is megköthető. Az egyik az Optimális Törlesztésvédelem, ami a SIGNAL IDUNA Biztosító terméke, a másik a Bankmonitor Biztonság, ami mögött az NN Biztosító áll. Mutatjuk, melyik mit tud. |
| Összeomlott a magyar import [2024-02-01] A járműipar importja hetedével esett vissza az egy évvel korábbi szinthez képest. A 16 százalékos importvisszaesésből a gépek és szállítóeszközök behozatalának visszaesése magyaráz 11 százalékpontot. |
| Marad a magas kamat Amerikában, és ez Magyarországon is magasabb kamatokat jelent [2024-02-01] Az amerikai jegybank még nincs meggyőződve arról, hogy az infláció jó úton halad a 2 százalékos cél felé, ezért valószínűleg még márciusban sem lesz kamatvágás. |
| A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Wizz Air Hungary Kft.-vel szemben [2024-02-01]Fontos információkat hallgathatott el az utasok elől a légitársaság. |
| OTP: a többség fontosnak tartja az anyagi biztonságot idős korára [2024-02-01]A várható állami nyugdíjtól ugyanakkor nem remélnek gondtalan megélhetést. |
| Nagy Márton szegényebb lett 80 millió forintnyi állampapírral [2024-02-01] A nemzetgazdasági miniszter idén először feltüntetett egy teremgarázst is, és még mindig 100 millióra van biztosítva. |
| Szalay-Bobrovniczky Kristóf vett egy 717 négyzetméteres házat a XII. kerületben [2024-02-01] A honvédelmi miniszter vett egy majort Káptalantótiban, azon van egy négyszáz négyzetméteres ingatlan is. |
| Újra egy évvel meghosszabbították a különleges földgázkészlet fenntartását [2024-01-31] Ez már másodszor történik. Úgy látszik, a kormány szerint jobb az óvatosság. |
| Új szabályozás jön a befektetési alapoknál [2024-01-31] A Nemzetgazdasági Minisztérium reményei szerint az új szabályozás átláthatóbbá és összehasonlíthatóbbá teszi a befektetési alapokat. |
| Nem változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton [2024-01-31] A Fed szerint az amerikai gazdasági tevékenység stabil és megbízható ütemben bővül, de az infláció továbbra is magas. |
| Dél-afrikai külügyminiszter: öt ország megerősítette csatlakozását a BRICS-hez [2024-01-31] A tagállamok szerint az új országok belépése elősegítheti az általuk elavultnak minősített világrend átalakulását. |
| Blikk: Gejzírként bugyog fel a szennyvíz Ráckevén, és van, hogy az utcákat is elönti [2024-01-31] A polgármester szerint a város belterületét egyszer sem öntötte el a szennyvíz, szerinte ilyen esetek csupán két-három helyszínen fordultak elő, extrém esőzés idején, néhány ingatlanra korlátozva, amelyek a beépítés előtt vízgyűjtő területek voltak. |
| Kiszámoltuk, mennyivel drágábbak a mentes és alternatív élelmiszerek [2024-01-31] Megállt az élelmiszerek drágulása, ám sok okunk nincs az örömre, ha a boltokban járunk. |
| Ez a város 400 évig volt két ország pingponglabdája [2024-01-31]Lakói saját önálló identitással rendelkezőnek vallják magukat. |
| Volán-szakszervezet: a két munkabeszüntetés nélkül nem lehetett volna ilyen bérajánlatot elérni [2024-01-31]A bérmegállapodás aláírását azzal indokolták, hogy anélkül nem lett volna bérfejlesztés a Volánbusznál. |
| Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára elköltözik az Apró-villából [2024-01-31] Hamarosan elkészül a ház, ahol a Gyurcsány család lakni fog. |
| Kiszámoltuk, mennyivel drágábbak a mentes és alternatív élelmiszerek - ez a hvg.hu januári bevásárlósara [2024-01-31] Megállt az élelmiszerek drágulása, ám sok okunk nincs az örömre, ha a boltokban járunk. |
| Kiderült, mikor lehet India a világ harmadik legnagyobb gazdasága [2024-01-31]Hosszabb távon az Egyesült Államokat is megelőzhetik. |
| Nem törli el a főváros a teherforgalmi behajtási díjat [2024-01-31] A Fővárosi Közgyűlés bírósághoz fordul, hogy behajtási díjjal tarthassák távol továbbra is a kamionokat Budapesttől, eközben Karácsony Gergely a helyzet jogi rendezésére kéri a kormányt. |
| Magyar-katari energiaüzletet jelentett be Szijjártó Péter, de mindenkit egyből megnyugtatott, ezzel nem váltják ki az oroszokat [2024-01-31] Hamarosan megköthetik a hosszú távú szerződést a 2026 utáni energetikai üzletről Magyarország és Katar között. |
| Lázár János: a MÁV-Volán valamennyi reprezentatív érdekképviselete aláírta a bérmegállapodást [2024-01-31]Ez kellett ahhoz, hogy a cégcsoport minden munkavállalója már januártól az emelt bérét kapja. |
| Magára talált a forint, folytatódott az erősödés [2024-01-31] 384 alá ment vissza a forint az egy nappal korábbi 390-ről. |
| A német gazdaság gondjai sötét felhőként jelennek meg Közép-Európa egén [2024-01-31] Különösen Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát érintheti rosszul a német gazdaság recessziója, amely nem konjunkturális, hanem strukturális, vagyis hosszú ideig eltarthat. A német autóipar Közép-Európát hátországnak tekintette, de lemaradt az átállásban az elektromos járművekre. |
| Átkerült egy Mészáros-közeli magántőkealapba 32 milliárd forint közpénz, amit korábban a városoknak szántak [2024-01-31] Nagy ígéret volt 3-4 éve, hogy városi tőkealapokat hoznak létre a helyi cégek támogatására, ehhez képest hat városból négyben semmi nem történt, most pedig az alapokat egy magántőkealapba olvasztották össze. |
| Az egekben a lakbérek az Európában, ez is a szélsőjobb előretörését segíti [2024-01-31] A folyamatot leginkább úgy lehetne megakadályozni, hogy több házat építenek. Különösen sok új szociális lakásra lenne szükség az egész Európai Unióban. |
| Az űrből is látszik az egykori csodahajó kísérteties képe [2024-01-31]A hajó fénykorában az elit krémjét szállította, ma elhagyatottan rozsdásodik. |
| Határozatot adott ki a kormány mini-Dubajról [2024-01-31] Még egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy megkössék a szerződést a rákosrendezői gigaberuházásról. |
| Kegyetlen átverés terjed az egyik népszerű csomagszállító cég nevében [2024-01-31]Mutatjuk, mire kell vigyázni. |
| NAV: utalással is fizethető az egészségügyi szolgáltatási járulék [2024-01-31]2024-ben havi 11 300 forintot kell fizetniük azoknak, akik nem biztosítottak, és más módon sem jogosultak az egészségügyi ellátásra. |
| Hosszú Katinka elmagyarázta, miért a Facebookon keres üzlettársat [2024-01-31] Az olimpiai bajnok azt állítja, kezdettől ez volt a terv a mindenmentes éttermével. |
| Víziközmű-rekonstrukciós programot indít a kormány [2024-01-31] Országos rekonstrukciós program, konzultációs tanács az önkormányzatoknak és közös, központi raktárbázisok |
| Újra a kanyarban próbál előzni a magyar kormány, de most még nehezebb lesz neki [2024-01-31] Még egy nagyobb béremelés után is olcsó maradna a magyar munkaerő, a kormány így a fogyasztás és a beruházások felpörgetésével próbálhatja előre vinni a gazdaságot - véli a Raiffeisen Bank vezető elemzője. |
| Furcsa jelenség a magyar ingatlanpiacon: megugrott a 200-500 milliós ingatlanok iránti kereslet [2024-01-31] A vidéki nagyvárosokban negyedével, de országosan is 8 százalékkal több drága ingatlant kerestek az év eleje óta, a vevőjelöltek egy jókora része az EU-n kívülről érkezik a vendégbefektetői vízumért. |
| Szándékosan hallgathatott el fontos információkat a Wizz Air az utasok elől [2024-01-31]Most minden kiderült, nem titkolózhatnak tovább. |
| Victoria Beckham újabb részletet mutatott meg londoni megavillájából [2024-01-31]A focistafeleség ezúttal is divatbemutató keretében engedett bepillantást szerelmi fészkébe. |
| Nagy változás történt az ismert hazai biztosítónál, ezt jó, ha tudja [2024-01-31]Mutatjuk, milyen változásokra számíthatnak az ügyfelek. |
| Lázár János: történelmi bérmegállapodást írtunk alá a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóit tömörítő szakszervezetekkel [2024-01-31]Két Volánbusz-szakszervezet időt kért az ajánlat megvitatására. |
| Egyre több bankkártyaadatot és pénzt csalnak ki úgy, hogy a bank nem téríti meg a kárt [2024-01-31] Elérte a tízmilliárd forintot az összeg, amelyet a magyaroktól kiberbűnözők kicsaltak egy év alatt. Volt olyan időszaka az évnek, amikor hat esetből ötben annyira egyértelmű volt az ügyfél hibája, hogy a bank nem utalta vissza a pénzt. |
| Lehet, hogy az EU-ban a legkorruptabb állam vagyunk, de a Türk Tanácsban a legtisztább [2024-01-31] A korrupcióra és az emberi jogokra nem sok tekintettel lévő országokkal barátkozik szívesen a magyar kormány. A friss korrupcióérzékelési lista alapján van a kormánynak olyan szövetségese, amely kevésbé korrupt, mint Magyarország, de azért a legtöbb partner helyzete rosszabb, mint a mienk. |
| Hamarosan lejár a határidő: kétmilliárd forintot bukhat a lottónyertes, aki még mindig nem vette fel nyereményét [2024-01-30] Ez az összeg a hatoslottó történetének harmadik legnagyobb nyereménye. |
| Washington szankciókkal sújtotta az Iszlám Állam több támogatóját [2024-01-30] Az érintettek minden amerikai fennhatóság alatt őrzött vagyonát zárolják. |
| Évekig haldoklott az óriáscég, és évekbe telhet a tetemének boncolása is [2024-01-30] Hosszas huzavona után hétfőn elrendelték az Evergrande felszámolását. A világ egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjéből a világ legeladósodottabb cégévé vált kínai óriás széthordását azonban számtalan jogi buktató nehezíti, az elemzők hosszan elhúzódó ügyre számítanak. A befektetők a pénzük, a kínai lakásvásárlók pedig az otthonuk miatt aggódhatnak. Több mint 300 milliárd dollár a tét - és bizonyos fokig a kínai, így végső soron a teljes világgazdaság jövője is. |
| Vlagyimir Putyin két miniállamnyi birtokot titkolt el vagyonnyilatkozatában [2024-01-30] Az orosz elnök rezidenciája mellett egy új szomszédot is felfedeztek: Roman Abramovicsot. |
| A Szicíliában mért 48,8 Celsius-fok az új hivatalos európai melegrekord [2024-01-30] Korábban az 1977. július 10-én Athénban, illetve a görög fővárostól 30 kilométerre fekvő Elefszína településen mért 48 Celsius-fok volt a hivatalos európai melegrekord. |
| Jávor Benedek: Kínai hitelből egészíthette ki az államnak befizetett 309 milliárdos osztalékelőleget az MVM [2024-01-30] A politikus érdekes egybeesésre bukkant. |
| Az államnak átadott vízműveken segít leginkább a megemelt vízdíj [2024-01-30] A Magyarországon működő 36 regionális vízműcég fele került a víziközmű-ágazat integrációjára létrehozott Nemzeti Vízművek Zrt. tulajdonába. A vízdíjemelés és a Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap létrehozásának eredményeképp azonban az önkormányzati tulajdonban maradt vízművek pluszbevételeinek egy részét is a Nemzeti Vízmű kezelheti. |
| Adott egy mankót az MNB a forintnak, amely köszöni szépen, és erősödik [2024-01-30] Kamatdöntés után forinterősödés. |
| Döbbenetes bejelentést tett az aranyról világ legnagyobb ékszerkereskedője [2024-01-30]A Pandora nagy változtatást közölt ékszerei kapcsán. |
| Egyre nagyobb a baj a Lidlnél az áruhiány miatt [2024-01-30]Mutatjuk a részleteket. |
| Az utasok jobban járnak, de Karácsony Gergely eladta a jövőt Lázár Jánosnak [2024-01-30] A fővárosiak új, olcsóbb szuperbérletet kapnak a vármegyebérlet képében. A BKK csökkenti a Budapest-bérlet árát, még árverseny is kezdődhet, ha a MÁV beszáll. A főpolgármester végső soron feladta a főváros önálló tarifapolitikáját, a bevezetendő rendszerben csak a kormány politikai akaratán múlik, elszipkázza-e a kritikus bevételeket, és keresztbe tesz-e a fővárosnak ez elszámolásokkal. Amelyek részleteit még ki sem dolgozták. |
| A jegybank elóvatoskodta a kamatvágást, egyre nagyobb a reálkamat [2024-01-30] Marad a lassúnak tekinthető kamatvágási tempó, nem mérséklődik 10 százalék alá az alapkamat. |
| Megvan a megállapodás: marad a Budapest-bérlet, a BKK pedig elfogadja a vármegyebérletet [2024-01-30] Mindegyik bérletet mindkét fél árusítani fogja, minden értékesítési csatornáján. |
| NGM: Önkéntes alapon, fél éven keresztül [2024-01-30] Egyezségre jutott a Bankszövetség és a nemzetgazdasági miniszter, Nagy Márton szerint konstruktív döntés született. |
| A fővárosi kormányhivatal kimondta, nem szedhetnek behajtási díjat az önkormányzatok [2024-01-30] A teherforgalmat azonban korlátozhatják. |
| Szankciókat vetett ki az EU három orosz tisztségviselőre és egy vállalatra is [2024-01-30] Emberi jogi jogsértések miatt. |
| Tíz év után olcsóbb lesz a Budapest-bérlet [2024-01-30] Karácsony Gergely szerint azért csökkentik a Budapest-bérlet árát, hogy versenyképes tudjon maradni a Pest vármegyebérlettel. |
| Idén is az EU legkorruptabb országa Magyarország a Transparency International listáján [2024-01-30] Elkészült a Transparency International korrupcióérzékelési indexe, és az egymást követő második évben is az EU utolsó helyére kerültünk. |
| Felújítják az ország legrégebbi városházáját, közel kétmilliárdot költenek rá [2024-01-30] Felújítják a csaknem 300 éve városházaként működő épületet Esztergomban, a beruházással megőrzik a barokk műemlék értékeit, egyúttal 21. századi ügyféltereket alakítanak ki |
| Kiderült, mennyibe fog kerülni márciustól az olcsóbb Budapest-bérlet [2024-01-30] A menetjegy nemrég drágult, a bérlet viszont olcsóbb lesz. |
| A kormány nem kívánja kommentálni az OTP készpénzbefizetési díját [2024-01-30] Lukács László György szerint a kormány elkezdi támadni a készpénzes fizetés intézményét. |
| Ha így folytatjuk, már nem Romániához kell mérnünk a magyar korrupciót, hanem Szerbiához és Ukrajnához [2024-01-30] Sorozatban másodszor lett Magyarország az EU legkorruptabb országa, lassan a régiónk többi EU-tagjától is leszakadunk. A kormány intézkedései nagyrészt csak az unió felé mutatott látszatról szólnak, az EU kérései túl későn jöttek és túl keveset jelentenek |
| Alkotmánybíróságra viszi az ellenzék a Magyar Rádió épületének lebontását [2024-01-30] Szerintük ugyanis a kormány túllépett a hatáskörén, ráadásul azt sem tartják elfogadhatónak, hogy mindezt az ukrajnai háborúra hivatkozva teszik meg. |
| Annyira elszálltak az orosz hadikiadások, hogy az egész ország belerokkanhat [2024-01-30] Csaknem kétéves Vlagyimir Putyin orosz elnök háborúja Ukrajna ellen, és az orosz diktátor azzal dicsekszik, hogy a Nyugat szankciói nem érték el céljukat, de Oroszország feléli a jövőjét, amikor szinte minden erőforrását katonai célokra fordítja |
| Visszatérhet-e valaha az atomenergia Németországba? [2024-01-30] Három megmaradt atomerőművét márciusban zárta be Németország, de ma már az ellenzéki CDU vezére is arról beszél, hogy ez hiba volt. |
| Egyre több fizetési meghagyást kezdeményeznek, tavaly már 420 ezer volt [2024-01-30] Nagy hibát követ el, aki nem foglalkozik a felszólítással. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara adott pár tippet azoknak, akik ilyen helyzetbe kerülnek. |
| Már az Erste Banknál is elérhető a felturbózott falusi csok [2024-01-30] Az úgynevezett preferált kistelepülésen ingatlan vásárlók vagy építkezők rendkívül gáláns állami támogatásra számíthatnak meglévő és vállalt gyerek esetén egyaránt. Itt ugyanis az emelt összegű falusi csok mellett a csok plusz előnyeit is ki tudják használni, feltéve, hogy megfelelnek a feltételeknek. A Bankmonitor szakértői szerint ugyanakkor van egy kis bökkenő a falusi csoknál, mégpedig az, hogy jelenleg csak kevés pénzintézetnél érhető el. Ezen bankokhoz csatlakozott a napokban az Erste Bank. |
| Visszahívják a halálautókat, amelyekben már rengetegen haltak meg [2024-01-30]Mutatjuk, mely modellekről van szó. |
| Újra rendeznek horrorviadalokat, rengeteg pénzt hoznak a véres összecsapások [2024-01-30]Borzalmas pusztítást végeztek, már az első viadalon. |
| Szeméthalmok lepték el a világ egyik legnépszerűbb hegyét [2024-01-30]Nagy a baj: a helyi hatóságok szigorú intézkedést hoztak. |
| Szijjártó Péter: Aláírásra került a jövőbeli szegedi BYD-gyár telkének adásvételi előszerződése [2024-01-30]Fontos mérföldkőhöz érkezett a BYD óriásberuházásának előkészítése. |
| Kiderült, melyik a világ legnagyobb autógyártója [2024-01-30]Sorra dőltek a rekordok. |
| Felkerült az ingatlanpiacra egy színészóriás által tervezett luxusvilla [2024-01-30]A ház csupán pár méterre van a tengerparttól. |
| Milliókat ad a sokkal fiatalabb barátjának ez a szőkeség - néha pornótartalmakat is készítenek - fotó [2024-01-30]Szerintük a nőknek kell gondoskodniuk a férfiakról. |
| Nagyot nőnek a reálbérek, nagyot nőhet a fogyasztás is Magyarországon [2024-01-29]Tavaly év végén jelentős fordulat állt be. |
| Patkányok vették át az uralmat a szellemvárossá vált legnagyobb brit lakótelepen [2024-01-29]Habár már évek óta elkezdődött a lakótelep felújítása, ennek ma még szinte semmi jele, főleg a rothadás jelei látszódnak. |
| [2024-01-29] A kormány nem szívesen száll szembe az agrárszektorral a júniusi választások előtt. |
| Megvan a megállapodás: marad a Budapest-bérlet, a BKK pedig elfogadja a vármegye bérletet [2024-01-29] Mindegyik bérletet mindkét fél árusítani fogja, minden értékesítési csatornáján. |
| Már hat kerületben járnak egymillió felett a négyzetméterárak Budapesten [2024-01-29] Az I. a XII. és V. kerület mellett immár ott van az egymilliósok klubjában a II.. a VI. és a XIII. kerület is. A pesti négyzetmétert a XII. kerületben mérik a legdrágábban, és a XX. kerületben a legolcsóbban. |
| A történelem egyik legnagyobb kártérítési összegét ítélték meg [2024-01-29]Miintegy 3.500 milliárd forintot kell fizetnie a bányavállalatnak a 2015-ös katasztrófáért. |
| Bod Péter Ákos: Növekvő lendülettel hajt be Magyarország egy szomorú zsákutcába [2024-01-29] Kivándorlókról, vendégmunkásokról, akkugyárakról és az egész újraiparosítással kapcsolatos szerencsétlen kormányzati munkamegosztásról beszélt Bod Péter Ákos a Portfoliónak. |
| Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az oroszellenes gazdasági szankciókat [2024-01-29] Az indoklás szerint Oroszország továbbra is destabilizálja az ukrajnai helyzetet, így a 2014-ben bevezetett szankciót ismét meghosszabbította az Európai Unió. |
| Húsz éve húzódik a Rác fürdő felújítása, most fordulat jöhet az ügyben [2024-01-29] Az eredeti tervek szerint épp húsz éve nyitották volna meg, de még most is várniuk kell azoknak, akik a Rác fürdőben szeretnének kikapcsolódni. A főváros eredetileg a mellé épült szálloda eladásából vagy bérbeadásából fedezte volna a hányattatott sorsú fürdő ismételt megnyitását. Eddig azonban két pályázat is sikertelen volt, most jöhet a harmadik. A BGYH szerint azonban ez a pénz már nem is kell a felújításhoz. |
| Óriási hiánnyal zárt tavaly a nyugdíjkassza [2024-01-29] A költségvetésben tervezettnél is sokkal nagyobbra nőtt a Nyugdíjbiztosítási Alap 2023-as hiánya. A Bankmonitor összegyűjtötte, hogyan alakultak tavaly a járulékbevételek és a nyugdíjkiadások, és a számokból kiindulva kell-e számítani a jövőben a nyugdíjrendszer érdemi átalakítására. |
| Veszélyes terméket hív vissza a Spar, vigye vissza a boltba [2024-01-29]A termékkel még februárban célszerű felkeresni valamelyik Interspar áruházat. |
| 10 millió forintért adtak egy Star Wars figurát [2024-01-29]Még mindig hatalmas üzlet a Csillagok háborúja relikviák adásvétele. |
| Vasútfejlesztésre is kell pénz Brüsszeltől, csak a Déli körvasútra 155 milliárd forintot szeretnénk [2024-01-29] Döntött a kormány, milyen vasútfejlesztési projektekre kér majd pénzt az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből. |